a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2010. november 27., szombat

Vajas-kelt sütik


Untam már a sima kelt tésztát, úgyhogy megpróbáltam valamiféle leveles változatot készíteni belőle.

Hozzávalók:
500 g liszt
1 tojás a tésztába
1 tojás a kenéshez
5 dkg vaj
10 dkg cukor
200 ml tej
5 dkg élesztő

+ 20 dkg margarin a hajtogatáshoz.

A kelt tésztát el kell készíteni, majd kinyújtani laposra és rácsipkedni a 20 dkg vajat. Hajtogatni a tésztát, majd újra kinyújtani. Újra hajtogatni, újra kinyújtani. Ezt a műveletet 4-5x kell végig csinálni, majd végül laposra nyújtani.

Különböző, a képen látható formákat szaggatni belőle. A kifli formát megkentem olvasztott vajjal és megszórtam cukros kakaóporral. A négyszögletes formába lekvárt tettem és az oldalát bevagdostam szépen. A kisebb kifliket pedig dióval töltöttem és a tetejére is diót szórtam. Apukámnak - akinek sütöttem - a lekváros ízlett a legjobban, én a kakaóst ettem inkább. A töltött sütiket egymástól jó távol sütőpapírral bélelt tepsire kell tenni, tojással megkenni, és 50 fokon kb. 1 órahosszáig keleszteni, majd 180 C fokon megsütni.

Lekváros bukta


Az idők során kidolgoztam a legjobb foszlós kalács receptjét :), s ebből készítem a lekváros buktát is.

Hozzávalók:
500 g liszt
1 tojás a tésztába
1 tojás a kenéshez
5 dkg vaj
10 dkg cukor
200 ml tej
5 dkg élesztő

A hozzávalókból lágy tésztát kell gyúrni, szükség esetén kevéske liszttel pótolni. Keleszteni 40 percig, majd átgyúrni és kinyújtani laposra. Ekkor négyzet alakú formákra kell vágni, majd mindegyik közepébe egy darab "Hitlerszalonnát" (sütésálló gyümölcsíz) tenni, s ezután bukta formára becsomagolni.

A buktákat nem túl távol kell elhelyezni sütőpapírral kibélelt tepsire, tojással megkenni, majd 50 fokos sütőben további 30 percig keleszteni. Ezután 180 fokon barnára sütni.

2010. november 7., vasárnap

Gombás-májas tojás


Egy jó edzés után kell a fehérje, s egy ízletes, mégis büntetlenül ehető ételt találtam ki minap.

Szerezz be 2-3 db csirkemájat, 2 tojást, 3-4 db csiperke gombát, 1 fej vöröshagymát.

A gombákat tisztítsd meg és apró kockára vágd fel. Tégy ugyanígy a vöröshagymával. A májakat mosd meg, papírtörlővel töröld szárazra, vágd le róla a hártyákat, és vágd fel a májat kb. 4 db-ba, szóval kockákra. Ezt az összes hozzávalót némi olajon kezdd el pirítani teflon serpenyőben. (én olajspriccelővel szoktam doglozni) Mikor a máj megpirul, de még nem kemény, önts az egészre 2 db felvert és sóval, borssal ízesített tojást, majd süsd készre.

2010. november 2., kedd

Káposztás krumplis pogácsa Norbi UD1 lisztből



Tegnap káposztás rétest gyártottunk, s kimaradt egy jó marék dinsztelt káposztám. A korábbi pogácsa sikeremen fellelkesülve, kitaláltam, hogy Norbi lisztből készítek belőle pogácsát.
Igen ám, de az AboMillest már mostanában nem kaptam, így egy hófehér csomagolású új lisztet vettem, amin nincs külön feltüntetve, hogy milyen süteményhez alkalmas. Szóval féltem kicsit...de az új fajta (külföldön gyártott, fehér nejlon csomagolású) Norbi liszt is szuper.
Az eredmény fantasztikus lett, isteni jó, egészséges káposztás pogácsák sültek aranybarnára.

20 dkg Norbi lisztet kimértem, majd rászórtam
1 tasak szárított élesztőt
4 ek tejfölt
1 tojást
kb 5 dkg vaj helyett egy csapott evőkanálnyi sülthús-zsírt :)
1 nagy (előzőleg mikróban főtt és összetört) krumplit
1,5 tk sót
sok borsot

s elkezdtem összegyúrni. Közben kb. 3-4 marék teljes kiőrlésű lisztet tettem bele, hogy egy jól kezelhető tésztát kapjak. Ezután a tésztát 20 percig 50 fokon kelesztettem, majd kinyújtottam.
A vékony tésztára olajat spricceltem és rászórtam a púpos maréknyi dinsztelt (és ízesített) káposztát. Elkezdtem hajtogatni a tésztát. Mikor összehajtottam, újra kinyújtottam, majd megint enyhén megspricceltem olajjal, megint összehajtottam, megint kinyújtottam.

Ezután éles késsel bekockáztam a tetejét, pogácsákat szaggattam belőle, amelyeket sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam. Tetejüket tojással lekentem és megszórtam hol köménymaggal, hol szezámmal.

20 percig 50 C fokos sütőben kelesztettem, majd
30 percig 200 C fokos sütőben sütöttem. (közben nézegetni kell, hogy nehogy túlpiruljon)

Isteni fincsi pogácsa lett belőle, azt a kis zsírt leszámítva egészen egészséges. ;-)

Steak




Férjemmel rákaptunk a marha steak-re, s mikor az évfordulónkon elvitt a Steakhouse-ba, úgy döntöttem, hogy otthon is megpróbálom elkészíteni ezt a fenséges ételt.

Marha vesepecsenyét vettem (bélszín), két ujjnyi vastag szeletet. Először csak ilyen kisebb darabbal próbálkoztam, mert nem volt kedvem több ezer forintot a kukába dobni. :)

A marha szeleteket só, bors, mustár keverékével bekentem és kb. 5 órát pácoltam.

Mikor eljött az ideje, felforrósított serpenyőben icipici olajon mindkét oldalukat 4-4 percig sütöttem, s az eredmény egy gyönyörű, omlós, isteni finom steak lett.

Mindenkinek ajánlom, hogy otthon is próbálkozzon ilyesmivel