a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2012. december 3., hétfő

Tejszínes rakott csirkemell, füstöltsajttal

4-6 személyre:

30x40-es tepsi + olaj a kikenéséhez
2 egész csirkemellfilé
kb.8 db krumpli
6-8 szelet bacon
10-15 dkg füstölt sajt
2 dl főzőtejszín
1 tojás
+ fűszerek, só, fokhagyma

A csirkemellet előző nap vékony szeletekre vágjuk, s egy jól záródó dobozba tesszük, amelybe előzőleg elkészítettük a páclét. Pác: öntsünk a doboz aljára olíva olajat, tegyünk bele némi szójaszószt, jó sok fokhagyma granulátumot, vagy tört fokhagymát, keverjük el, és a húsokat forgassuk meg benne.

Másnap főzzük meg hajában a krumplit, pucoljuk meg, vágjuk karikákra (én tojásvágóval csináltam) tegyünk le egy sort az előzőleg kikent tepsibe, szórjuk meg sóval, fektessünk rá bacont, tegyük rá az újabb sort krumplit, azt is sózzuk, és szórjuk meg reszelt sajttal. A tejszínben keverjünk el egy tojást, és picit locsolgassuk meg az eddigieket. A krumplis réteget meg lehet szórni fokhagyma granulátummal is. Ha elfogyott a krumpli, akkor jöhet a hús! Szépen fektessük rá a szeleteket, tömködjük be a szélén, ha nem nagyon akar már férni sehova. A húst is sózzuk, mert a pácban csak kevés szójaszósz volt, ami sós ízt adhat; más nem.

A hús tetejére szórjuk rá a maradék reszelt sajtot, öntözzük meg a maradék tejszínnel, s előmelegített 200 fokos sütőben süssük fólia alatt 30-40, majd anélkül még legalább 20-30 percet. Látni lehet majd, hogy mennyire pirult meg.

A sajt és tejszín miatt egy finom krémes réteg jön létre a hús és a krumpli között.


2012. november 25., vasárnap

Bajor zsemle



Habár kissé lapos, de az enyém!:)
Nagynéném adta tegnap az ötletet, és az ő kövér barna zsemléin felbuzdulva ma reggel én is nekiálltam a sütésnek. Nem olyan nehéz, mint ahogy attól az ember a recept alapján félne, de tény, hogy nem kézzel kellene a vízbe pakolni a zsemléket, hanem lapáttal, mert akkor talán nem esnek rögvest össze az ember kezében.

Recept:
http://mohakonyha.blogspot.hu/2011/10/bajor-kifli.html


2012. november 18., vasárnap

Újra puha mézes


Ma megint puha mézes sütésére adtam a fejem, de most kis segítségem is akadt. Igaz, folyamatosan ott kotnyeleskedtek a tesójával a konyhában, szívük szerint folyton "segítenének", de valahogy az idegrendszerem még nem olyan erős, mint Stahl Juditnak, így lehetőleg egyedül szoktam sütiket sütni. 

Receptet itt találod:
http://gasztromanc.blogspot.hu/2012/10/puha-mezes.html

Csokis keksz, kukorica liszttel





Felénk most Bambi őrület van, bármi, ami kicsit is emlékeztet Bambira, az jöhet. Így hát kidolgoztam egy új csokis keksz receptet, hogy a Bambi mégse maradjon fehér.

Hozzávalók:
30 dkg finomliszt
10 dkg kukoricaliszt
fél csomag sütőpor
1 tojás sárgája
25 dkg vaj/margarin
15 dkg cukor
1 ek kakaópor
2 ek tej

A liszteket keverjük össze a sütőporral és a cukorral, daraboljuk bele a vajat, tegyük bele a többi hozzávalót, majd gyors mozdulatokkal össze kell gyúrni és 2 órát a hűvösön pihentetni. Lisztezett deszkán nyújtani, szaggatni, 200 fokon legfeljebb 8-10 percig sütni. Nem kell, hogy barnuljon!

Kis ajándéktasakokba csomagolva ajándékba is adhatjuk. A képen a szarvasok mézes puszedli társaságában pihennek.

Virágokat is szaggattam a tésztából, amiket aztán narancslekvárral ragasztottam össze. 


2012. november 3., szombat

Rozsos napraforgós pogácsa

Hozzávalók:
30 dkg fehérliszt
20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
2 tojás
5 dkg margarin
220 ml langyos tej
5 dkg élesztő
3 tk só
1 tk cukor
kömény

a hajtogatáshoz:
5 dkg olvasztott margarin
napraforgó mag

A hozzávalókból kb. 20 perc gyúrással nyújtható tésztát gyúrunk. (dagasztani kell, vagy kenyérsütő gépben gyúratni)

A tésztát kétfelé vesszük, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. A lehető legvékonyabbra kinyújtjuk, megkenjük olvasztott margarinnal, megszórjuk napraforgóval, majd elkezdjük hajtogatni. Alulról középig, majd felülről rá. A kapott "csíkot" hosszúra fordítani, majd alulról középig, és felülről ráhajtani. A másik tésztával is így járjunk el. A kapott kocka formákat hűtőbe téve 20 percig kell pihentetni, majd újra vékonyra nyújtani és a hajtogatást+kenést+szórást megismételni. Ismét hűteni és ismét hajtogatni, ismét pihentetni.

Ezután a sütőt 50 fokra kell melegíteni, és a tésztákat 1,5 ujjnyi vékonyra nyújtva, bevagdosva, kiszaggatni pogácsa szaggatóval. Zsírpapírral bélelt tepsibe kell őket tenni, egymástól távolabbra, úgy, hogy kb. 2 tepsi fog kelleni.

50 fokon kelesztjük a pogácsákat a sütőben 30 percig, ezután 200 fokra kell kapcsolni a sütőt és kb. 20 perc alatt légkeverés mellett készre sülnek. Félidőben megfordítottam a tepsiket, azaz ami eddig alul volt, az ment felülre, ami felül, az ment alulra. Ha nincs légkeverés, akkor egyszerre csak 1 tepsit süssünk.


2012. október 30., kedd

Tibi kedvence - avagy eggburger


Az uram, a Tibi, imádja a tojást, ha lehet, minden nap, minden formában azt falná. Kitaláltam neki egy olyan reggelit, aminek soha nem tud ellenállni, sőt, ha hosszabb ideig nem kap, áhítozik rá. Mondom is az uramnak, te Tibi, ezt nem lehet mindennap enni, nem lehet csak úgy összedobni, meg kell adni a módját és az alkalmát.

Általában akkor készítem, amikor hamburgert sütök és sok zsemle megmarad. A zsemlék egyébként hűtőben tárolandók (kb. 1 hétig felbontás után), hogy ne penészedjenek. 

Hozzávalók:
1 hamburgerzsemle
1 tojás (vagy kettő)
1 fej gomba
1 szelet sajt
ketchup, barbecue szósz
egy -két karika hagyma
1 szelet sonka, vagy felvágott
és ha van kéznél némi paradicsomos vörösbab, az is jó bele nagyon

Vágjuk ketté a hamburger zsemlét, és az alját tegyük pirítós sütőbe, majd enyhén pirítsuk meg. Nyomjunk rá némi barbecue szószt, vagy ketchupot. Egy serpenyőt spricceljünk meg olajjal, süssük meg benne a sonkát, tegyük a zsemlére, süssük meg tükörnek a tojást. Fordítsuk is meg ügyesen, hogy a sárgája lehetőleg minél jobban megsüljön. Így is adódhat, hogy kifolyik, de nálunk ez nem probléma, mert így is szeretjük a tojást.  A sült tojást tegyük a sonkára, egy csipet sóval szórjuk meg, karikázzunk rá nyers hagymát, közben egy fej gombát vékonyan vágjunk fel, tegyük a serpenyőbe a tojás helyére, és hirtelen süssük meg, majd ezt is pakoljuk a tornyunkra. Ha van vörösbab, azt is tegyünk bele, majd végül sajttal, ketchuppal és természetesen a zsemle kalapjával zárjunk.

A tojást egyébként úgy szoktam beönteni a serpenyőbe, hogy lehetőleg minél kevésbé terüljön. Ha mégis terül, akkor a fehérjét kicsit meghajtogatom, hogy ne lógjon annyira majd ki a zsemléből. Mikor már egy ideje sül, akkor óvatosan alányúlok egy nagy lapátszerű fakanállal, és hopp, megfordítom. Van, hogy ilyenkor kifolyik a sárga, de ne törődj vele, meg fog sülni, max. még 1x megfordítod!

Gomba és bab nélkül is finom, de ha amúgy is van otthon a hűtőben, akkor miért ne? ;-)

Jó étvágyat kívánok!

Pácolt fűszeres krémfehér sajt

Hozzávalók:
20 dkg krémfehér sajt
olíva olaj, hogy ellepje
chili paprika
rozmaring
snidling
bazsalikom
bors

Egy kis üvegbe öntöttem némi olajat, belekockáztam a sajtot, közben a fűszerekkel rétegeztem. A borsot frissen őröltem. 1 hét múlva már nagyon finom,és az olaj is felhasználható utána.

Hűtőben tárold!

Narancsos linzerkoszorú és virág


Az uram kedvence a linzer, ő persze mindig mondja, hogy ne variáljak rajta, de én folyton késztetést érzek rá, hogy valami újat csempésszek bele. Az összetevők arányán kicsit változtattam, s most narancslekvárral ragasztottam össze őket.

Hozzávalók:
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
5 dkg étkezési keményítő
5 dkg mogyoró őrlemény
30 dkg finomliszt
1 tojás sárgája
1 ek tejföl
fél csomag sütőpor

Se sütőport, se keményítőt nem szoktam tenni a linzerbe, de most így variáltam. A végeredmény egy még ropogósabb, kevésbé zsírosabb tészta, mint az 1:2:3 aránnyal készült korábbi linzerek.

A tésztát gyors mozdulatokkal össze kell gyúrni, majd 2 órát a hűvösön pihentetni. Lisztezett deszkán nyújtani, szaggatni, 200 fokon legfeljebb 8-10 percig sütni. Nem kell, hogy barnuljon!
Sütés előtt most megkentem tojássárgával, de nem kell egyébként, csak amiatt tettem, hogy a kisebb virágokon megtapadjon a durvára vágott cukros mogyoró. Nem is lett valami szép, hogy ilyen sárga a linzer. Legközelebb mellőzöm a lekenésüket.

Amikor kiszedjük a tepsit, még puha, de nem kell vele foglalkozni. 5 perc és megkeményedik.

Végül lekvárral fogjuk össze a részeket, amely most még lehet, hogy csúszkál benne, de 1-2 nap és összehaverkodván egységet alkotnak majd.

Fémdobozban tároljuk!

Puha mézes

A mézes receptjét kedvenc szakácskönyvben, Lajos Mari 66 karácsonyi édességében olvastam. Mindenkinek ajánlom megvételre a könyvet, olyan alapmű, ami nem hiányozhat egy fiatalasszony konyhájából sem! :))

Mindig féltem a mézesektől, mert ragadnak. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚútálom, ha ráragad a kezemre a tészta, bezzeg az amcsi nők, ahogy elnézegettem a sütis blogokat, mind rendelkeznek olyan robotgéppel, ami a ragacsos ronda, vagy a nehezen összegyúrható omlós vajas tésztát is kikeverik, én meg kézzel morzsolom a vajat naphosszat, hogy akarjon már barátkozni a liszttel.

Visszatérve a mézesemhez. Szóval féltem, hogy ragad, és továbbra is félek, mert tényleg ragad! :) Előnye, hogy robotgéppel (mezei habverőkar) összekeverhető, csak később lesz nehéz kivarázsolni és dolgozni vele.

Hozzávalók:
125 gramm méz
125 gramm vaj/margarin (fél kocka)
3 egész tojás
kevés citromlé
25 dkg átszitált porcukor
25 dkg finomliszt
25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 evőkanál mézeskalács fűszer

1 tojás és 1 kk tej a teteje megkenéséhez
valamint dió, mandula, vagy amit akarsz a tetejére

Lajos Mari nem tk. lisztet írt, de nekem véletlen ez volt itthon, már annak is örültem, hogy van itthon rozslisztem és hogy ilyet ír a recept. Így utólag kóstolva, egyáltalán nem érzik rajta, hogy tk. a liszt, főleg, hogy rozs; persze ezzel az egy tk. rozsliszttel egyébként nagyon meg vagyok elégedve, nekem jobb, mint a tönköly, vagy társai.

Hogy kell sütni:
A margarint és a mézet mikróban addig melegítettem, mígnem a margarin elolvadt. Nagyon kell figyelgetni, mindig félpercenként ránéztem, nehogy baj legyen. Utána teljesen ki kell hűteni.

3 tojást, kevés citromlét és a porcukrot elkezdjük mixelni. Mikor habos, akkor beleöntjük a kihűlt mézes vajat és azt is összemixeljük. Ezután a külön tálban összekevert száraz összetevők jönnek, részletenként a masszánkhoz adva, a habverő el is bír vele. A mézeskalács fűszerből kevesebb is és több is mehet, én a túlzottan szagos kekszeket nem bírom. Ez a 2 ek még épp elviselhető, de lehet, hogy 1 is elég lett volna.
A tészta ragadós, nyúlós, nem baj, le kell fedni és legalább 3-4 órát, de akár egy egész éjszakát pihentetni a hűtőben.

Sütőt melegítsük elő 200 fokra! Vegyünk egy nagy tepsit és tegyünk bele sütőpapírt.

Lisztezett deszkán át kell gyúrni, ekkor kissé jobb lesz a helyzet, már nem ragad annyira. Előtte az edényből alig lehet kivarázsolni, több cafatban. :] A kezünk mindig legyen lisztes, hogy ne kapjunk idegbajt.
Osszuk 8 felé a tésztát. Továbbra is lisztes kézzel kell bánni vele, különben nagyon ragad. A 8 darabból egyenként gyúrjunk hosszúkás hengert, amit próbáljunk meg kb. 8-10 felé elvágni. Nekem a 8-as jobban bejött. A kis darabokból lisztes kézzel gyúrjunk gombócot, és nagyon picit meglapítva tegyük sütőpapírra. A közepét fakanál hegyes végével kicsit mélyítsük el, s a tojásos keverékkel való megkenés után, ide fektessünk egy-egy szem olajos magvat.

Mindössze 10 percig kell sütni, pár perc után rácsra szedni, s közben sülhet a köv. adag. 3 tepsi lesz belőle.
Valóban isteni puha, még a bolti puszedlinél is puhább, legalábbis most sütés után pár órával még mindenképp.

Azon ne tessen csodálkozni, hogy milyen sárga a süti teteje, ugyanis nekem nem volt egész tojásom, ellenben volt sárgájám a mai egyéb sütkérezésből, így sűrű sárgával kentem meg a cici formára sült mézeseket.







Halloween habcsók






Egy royal icing honlapról vettem az ötletet, hogy halloween tököket gyártsak, de mivel még mindig ódzkodom a nyers tojástól, így nem royal icingből, hanem habcsókból készítettem inkább el, amit legalább "ki lehet sütni" a sütőben.

2 tojást szétválasztottam, és a sárgákat egyesével eltettem egy-egy csészében, mert ma másik kétfajta sütit készítettem, abba úgyis kellettek.

2 tojás fehérjét, 10 dkg átszitált porcukrot, s egy külön tálban 2,5 dkg átszitált porcukrot+2,5 dkg étkezési keményítőt, valamint ételfestéket készítettem elő.

Már az nehéz volt, hogy csomómentesítsem a porcukrot, órákig szitálgattam, mígnem hirtelen ötlettől vezérelve fogtam, betettem chopperbe, megmixeltem, és végre a maradék mennyiség ripszropsz összejött. Na, a jövőben szitáljon a fene!

Mindenesetre egy külön keverőtálban a fehérjéket elkezdtem robotgéppel nagy fokozaton verni, és én hülye, rögtön fél perc után beleöntöttem a 10 dkg porcukkert is. Mondom: én hülye! :/ Már majdnem feladtam, hiszen nem akart hab keletkezni, amikor fél kezemmel Lajos Mari karácsonyi süteményes könyvét lapozgatva láttam, hogy van ilyen módszer is, csak hát sokáig tart. Tehát, ha előbb felvertem volna a habot majdnem készre, majd apránként szitáltam volna bele a cukrot, akkor hamarabb készen lett volna. Na, mindegy, kezem fáradt, robotgép forrósodott, de nem adtam fel. Egyszer csak jé! Habszerűség keletkezett, kezdett megmaradni a habverő mintája a készítményben. Ekkor egy evőkanállal átettem egy tálkába, és tényleg már jó állapotban volt, mert le se akart róla esni, úgy ragadt, mint a csiriz. Ebbe tettem egy-két kávéskanál étk. keményítőt és porcukrot, valamint zöld por állagú ételfestéket (kiskanál végényit).
A nagy edénybe betettem a 2,5 dkg átszitált porcukrot+2,5 dkg étkezési keményítőt, amit előzőleg piros és sárga ételfesték segítségével narancssárgára színeztem (legalábbis tudtam, hogy a tojással érintkezve majd olyan lesz) és alacsony fokozaton gyorsan eldolgoztam.

Na, ezután jött a rémálom! Nincs egy normális módszerem a nyomózsákozásra, mindig minden ragacsos lesz, a könyökömön is lé folyik, brrrrrrrr. Mindenesetre, hogy ne kelljen elmosni a zsákot, nagy nehezen egy nejlonba kanalaztam a masszát. Úgy ragadt, mint a nyavalya, mondtam is a magamét. A zacskót aztán betettem egy nyomózsákba, elől kihúztam a csücskét, levágtam, és rátettem egy csillagcsőrt.

Sütőt előmelegítettem 100 fokra, nagy tepsibe sütőpapírt tettem.

Szépen nyomtam a tököket, amíg a zacskó valahol nem kezdte megadni magát. Innentől orrán-száján jött, alig vártam, hogy végezzek! :)) Azután nagy nehezen a zöld masszával szárat, szemet, orrot, szájat pöttyöztem, amihez egy japán evőpálcikát használtam.

Ez a mennyiség épp 1 tepsi.

100 fokos sütőben, légkeverésen, 90 percet szárítottam, de félóránként kinyitottam, hogy kijöjjön a gőz. Szerintem 1 óra is elég lett volna, valahol meg 3 órát írtak, úgyhogy én a felénél leálltam. Annál is inkább, mert eddigre kipihente magát a linzertésztám a hűtőben és bekívánkozott a sütőbe.

Lettek nagyobbak és egészen kicsik is, s a színük sokkal jobb, mint a képen, de valamiért nem sikerült róluk rendes képet készítenem.

Állagra isteni, ropogós, és sajnos eteti magát.















2012. október 19., péntek

Dínó linzer

Kipróbáltam a dínós sütiszaggatóimat, van több is egyébként, csak fotó nem készült. 3:2:1 arányú linzer készült belőle. A liszt fele mogyoróőrlemény volt. Ettől ilyen "pöttyös" a süti.

2012. október 10., szerda

Lekváros fánk tepsiben, olaj nélkül



A donuts maradék tésztájából, mivel macerás volt a formába meregetni, inkább lekváros fánkot készítettem. Fogtam egy nagy, 6 db-os muffin szilikonsütőt, és abba mertem a tésztát. Mikor félig volt a forma, akkor belenyomtam egy kocka gyümölcsízt (hitlerszalonna), majd újabb adag tésztát tettem rá.

Ezt is 220 fokon sütöttem, de kellett neki 20 perc.
Aztán egy kevés vízben elkevert porcukorral kentem le, de ez nem olyan sűrű máz, hogy díszítésül szolgál, hanem inkább ragacsot képez, ami aztán megfogja a frissen szórt porcukrot.

Recept itt:
Amerikai fánk

Amerikai fánk - donuts



Rendeltem egy minifánk sütőformát, ami kissé csalódás lett, mert nagyon kicsi maga a "tepsi", 12 minifánk fér bele, így az alábbi receptből három fuvar fánkot lehetne süti. Ennél fogva első próbálkozáskor csak 1 tepsivel sütöttem, s a maradék tésztából lekváros fánkot készítettem. 

A tészta kelt, de annak egy híg változata, azaz nem gyúrható, hanem annál hígabb. Ennél fogva egy habverő dagasztókarjával könnyűszerrel összekeverhető. 

Hozzávalók: 
25 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2 dl tej
1 tojás
8 dkg cukor
0,5 dl étolaj, vagy 5 dkg margarin

A díszítéshez: porcukor, színezék, víz, tortadara


A lisztet kimértem, rámértem a cukrot, apróra vágott vajat, 1 tojást, a két deci langyos tejet, majd belemorzsoltam az élesztőt. Kicsit hagytam állni, addig kiolajoztam az amerikai fánksütő formámat.
Ezután a dagasztókarral egynemű masszát kevertem belőle, majd 40 percig kelesztettem.

Lehet,hogy a kelesztést nem kellett volna megvárnom, mert így elég ragadós, nyúlós lett a tészta, és nehéz volt kanalazni. Mikor meguntam, akkor habnyomóba töltöttem, de az is macerás. A formába alig kell tenni tésztát, mert ha a pöcök tetejéig tesszük, biztos, hogy egy nagy gömbformává dagad. :) Ilyenkor viszont kivételkor lehet a lukba lekvárt tenni.

A lényeg, hogy 220 C fokra előmelegített sütőben kb. 10-15 perc alatt készre sül. 

Mikor már hideg volt, készítettem sok porcukor és kevéske víz+ színezék segítségével bevonatot. 

Várom, hogy mit szólnak a gyerekek, illetve legközelebb megpróbálom a sütőhöz adott, és élesztő nélküli recepttel is.





2012. szeptember 20., csütörtök

Fasírt tepsiben

Hogy ne legyen büdös, és ne szívja meg magát a fasírt, de mégis finom ételt kapjunk, az alábbiak szerint járjunk el:

Hozzávalók:
500 gramm darált hús (lehet sertés, de akár teljesen száraz pulykamell is)
1 egész tojás
1-2 evőkanál őrölt pirospaprika
1 teáskanál só
3 gerezd fokhagyma összezúzva (minimum :)
bors, kömény, koriander
alternatív módon lehet még beletenni: apróra vágott vöröshagymát, barbecue szószt, mustárt (de akkor a pirospaprikát ki is hagyhatjuk), mustármagot, durvára őrölt borsot.

Az egészet gyúrd össze jó alaposan, majd egy nagy tepsibe helyezz sütőpapírt, arra tegyél nagy gombócokat, amiket lapíts ki, mint a hamburger húst.

180-200 fokon süsd 40 percig, 20 perc után megfordítható.
Ha két tepsivel sütsz, akkor 180 fok és légkeverés mellett tedd, de cserélgetni kell a tepsiket, hogy ne égjen meg a fasírtunk.

Amikor kilapítjuk kb. így kell kinéznie:



ez a kép a káposztás fasírtról készült, aminek a receptjét megtalálod a blogban.

2012. szeptember 11., kedd

Mogyorós linzerkarika




Férjem kedvencét újra és újra megsütöm, és mindig változtatok rajta picit, hogy valami újat hozzak létre. Persze általában az 1-2-3 arányt megtartom, azaz 3 liszt, 2 vaj, 1 cukor; de ma kicsit kevés volt a vajam, így még ezen is változtattam. A végeredmény magáért beszél, a lakást belengi a sült mogyoróillat, de már nem sokáig, mert nagyméretű fémdobozba zártam a sütiket. :)

Ez a fajta sütemény egyébként kifejezett bűnözésnek számít, magas a zsírtartalma, eteti magát, ráadásul lekvárral van megtöltve, így csak akkor sütök, ha épp mazopista vagyok, mert egyébként ha kiállom, én nem eszem belőle. (legalábbis egészet)

Hozzávalók ehhez a változathoz:

5 dkg őrölt mogyoró (nem földi!)
25 dkg finomliszt
15 dkg margarin/vaj
10 dkg cukor
2 teáskanál joghurt

kenéshez: baracklekvár

Szóval a hiányzó vaj nedvességtartalmát joghurttal helyettesítettem, féltem is kicsit, hogy elrontja a sütit, de szerencsére kiváló lett.

A hozzávalókat egy nagy keverőedénybe tettem, a vajat apróra kockáztam, s az egészet jó alaposan összegyúrtam. Elejében nem annyira akar összeállni, de azután megadja magát. Nyújtólapon lehet még kicsit gyúrni, majd jó vékonyra kell nyújtani, de ügyelni kell rá, hogy ne "menjen szét" a tésztánk.

A sütőt előmelegítjük 180 C fokra.

A linzerkarikához van már kiszúróm is, talán egy halasi vásárban vettem, és várta a sorsát, hogy végre sütit szúrhasson. Így meglehetőst könnyebb, mert nem kell a közepébe külön lyukat szúrnom. A virág formákat egy villa másik végével szedtem fel, s amikor túl vékonyra nyújtottam a tésztát, szét is szakadt. Erre tehát ügyelni kell!

Első adagnak virágokat sütöttem, másodiknak pedig kisebb méretű szívecskéket. Mindkettő kb. 15 perc alatt készre sült, de csak mert már előzőleg másik kekszet sütöttem a sütőben.

Végül aztán a kekszeket kevés házi baracklekvárral ragasztottam össze.

Nem szórtam rá porcukrot, mert felénk azt nem szeretik, de ti nyugodtan megtehetitek! A szívecskék pedig bevonhatók csokival! ;-)

Sütésnél ügyeljünk rá, hogy a tepsiben kényelmesen férjenek el a virágok, mert ha meghajlanak, nem lehet őket összeragasztani.




Házi keksz



Fixa ideám, hogy a gyereknek jobb a házi keksz, mint a bolti, pedig nyilván mindkettő a seggnövelésre találtatott ki, de a házinak és a boltinak is megvannak az előnyei. A bolti kekszek végtelen formában, ízben elérhetőek, és viszonylag nem drágák. A házi kekszek limitáltak, itthon nem mindenféle állag hozható létre, hiszen nem használunk állományjavítót és térfogatnövelőt, azaz, ha mégis, akkor az valamelyest természetesebb anyag. Viszont az itthoni összetevőit könnyűszerrel ellenőrizhetjük, cserélgethetjük, és próbálkozhatunk kissé egészségesebb, lassabban lebomló cukrot tartalmazó kekszek sütésével is.

Ma egy háztartási kekszhez hasonló sütit próbáltam összehozni, remélem, hogy valamikor majd megpuhul, mert jelen állapotában nehéz harapni. :) Mikor friss volt, omlott, de biztos a szódabikarbóna miatt, kissé megkeményedett. Fémdobozban várja a sorsát.

Az összetevőknél az volt számomra lényeges, hogy ez a keksz ne legyen túl zsíros és elálljon (ha akar).

Összetevők:
20 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg margarin/vaj
10 dkg cukor (na lehet, hogy ez sok! következőleg ki is cserélem másfajta cukorra, és kevesebbet teszek bele)
1 vaníliás cukor
kb. 1 dl joghurt
fél kávéskanál szódabikarbóna

A lisztekre rászórtam a szódabikarbónát, kissé megkevertem, majd rámértem az összes hozzávalót. A vajat persze kisebb kockákban tettem bele, hogy ne legyen nehéz meggyúrni. Mivel joghurt került bele, könnyebb vele dolgozni, mint más kekszekkel, így ripsz-ropsz összeáll a tésztánk. Ekkor kapcsoljuk be a villanysütőt 180 C fokra, vegyünk elő két tepsit + sütőpapírt. Nyújtsuk ki kb. a fele adag tésztát jó vékonyra. Gyakorlatilag olyan vékonyra kell nyújtani, amennyire csak lehet. Használhatunk egy kis lisztet alá és fölé is. Ezután szúrjuk meg pár helyen villával, majd derelyemetélővel vágjunk belőle kockákat. A maradék tésztából én már kisebb virágokat készítettem, hátha a gyerekeknél ez is számít majd, hogy milyen a formája. ;-)

Az első tepsinek kellett kb. 18-20 perc, de a második már 15 perc alatt simán megsült. Amíg az első sül, egy sütőpapírra kiszaggathatjuk a következő adagot. Azután ha kiszedtük a tepsiből a kész kekszet, akkor az asztal széléhez nyomva tepsinket, egyszerűen rántsuk bele az asztallapról a sütőpapírt, amit megraktunk nyers kekszekkel. Emelgetni nem lehet, de csúsztatni igen. Így igazán haladós a móka, és a sütőnk is kihasznált.

Legközelebb kipróbálom, hogy a fele liszt rozs legyen. Na meg veszek valami értelmesebb cukrot, ha más nem fruktózt, ami lassabban bomlik a szervezetben, nem okozva így farkaséhséget.






2012. szeptember 5., szerda

Halászlé, ahogy én készítem; avagy gyors halászlé

A halászlét már sok formában láttam elkészíteni, néhány fortélyt a szüleimtől tanultam, néhányat pedig én találtam ki utólag. Sokan sűrítménnyel dolgoznak, ez a legegyszerűbb, ám nem olcsó és ki tudja mi van a sűrítményben. Sokan maguk passzírozzák a halfarkakat, fejeket és a hagymát, s ebből készítenek alaplét. Az én alaplém ennél egyszerűbb, de bizonyára nem olyan finom, hiszen nincs benne passzírozott halhús.

Hozzávalók:
4 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tv paprika és egy megpucolt paradicsom, ha valaki szereti
4-5 szelet hal (ponty, harcsa, busa, bármelyik jó véleményem szerint)
2 db halfilé (ugyanúgy bármelyik halból jó, csak azért teszek bele filét is, hogy kedvezzek azoknak, akik nem szeretik a szálkákat vadászni)
A halfilét rögtön megmosom és kettőbe vágom, hogy ne legyen túl nagy. Ezután megmosom a szeleteket, majd pedig ha veszek halfejet, azt is elkészítem. Minden alkatrészt jól átnézek, hogy ne legyen rajta pikkely. A busán apróbbak vannak, és könnyen lejönnek, a pontyon, főleg a tükörpontyon pedig hatalmas nagy karikák. A boltban különösen a passzírozáshoz ajánlott haldarabokat nem tisztítják meg rendesen (fej, farok), így ezeket nagyon át kell nézni!

A halfej használatát kezdőknek nem ajánlom! Mindenesetre, ha valaki szeretne ilyet főzni a halászlevébe, akkor, ha pontyról van szó, nem csak a kopoltyúját kell kiszedni, hanem a mögötte elhelyezkedő "méregfogát" is. Ez egy sárgás lefelé fordított háromszög alakú porc, amit le kell pattintani a csontról. Állítólag megkeseríti az ételt. A halfejet tovább kell főzni mint a többi alkatrészt, így azt a legelején bele kell tenni az alaplébe. Fogyaszthatjuk "egészben is", de át is passzírozhatjuk szűrőn a húsát, amit igen könnyű lefejteni a nagyméretű szálkákról.

Ennyi halból kb. 4-5 liter levest lehet főzni, tehát vegyünk elő egy ilyen fazekat.

A zöldségek tisztítása után vegyünk elő egy choppert (darabológép), és a hagymákat addig daraboltassuk vele, mígnem pép lesz belőle. Ugyanígy járjunk el  fokhagymákkal és a paprikával is. Ha nincs choppered, azaz késes aprítód, akkor később botmixerre lesz szükséged. (kb. 30 perc főzés után botmixerrel kell pépesíteni a hagymát és paprikát)

A fazék aljába tegyünk minimális olajat, és a pépesre vágott hagymát, paprikát, paradicsomot tegyük rá, pirítsuk kicsit, majd szórjuk meg őrölt pirospaprikával, tegyünk rá némi piros aranyat, keverjük jól el, és engedjük fel némi vízzel. Ha halfejet is főzünk, ekkor tegyük bele. Úgy főzzük, hogy ellepje a víz a fejet! Fejjel 30 percig, fej nélkül 15 percig főzzük az egészet. Mindeközben sózzuk, borsozzuk, esetleg erős paprikát is tehetünk bele. Ha nincs chopperünk, akkor legalább 30 percig kell főzni az alaplét, és botmixerrel turmixolni. (viszont a fejet ki kell előtte venni!:))

Ezután kóstoljuk meg az alaplét, hogy kellően jó-e az íze! Ha éppen elég sós, akkor még tegyünk bele sót, mert nem lesz jó a hal, ha íztelen lében fő. (a hal felveszi a sót a vízből, így mindkettő íztelen lesz) Tegyük bele a szeleteket és a filét, pótoljuk a vizet, majd innentől kezdve 20 percig főzzük. Ne nagyon keverjük, mert összetörik! Apukámtól tanultam a trükköt, miszerint, ha 20 perc után a gőz fölé tesszük a tenyerünket és összecsukva összeragad a kezünk, kész a levesünk!

Felénk tészta nélkül, kenyérrel, vagy akár anélkül fogyasztják.





2012. szeptember 4., kedd

Kínai ötfűszeres csirke, zöldségekkel

Minap bemérgeltem magam a kínai büfében, elvitelre kértem egy kis adag zöldséges tésztát és húst. A csaj elővett egy pici dobozt, elkezdte pakolni a tésztát, mikor majdnem tele lett, kérdezte, hogy mehet-e egybe a hús és a tészta. Mondom: már tele van a doboz! Ő közölte, hogy fér oda még, és kb. 5-6 kocka hússal pakolta meg a tésztát. Mind ez nem is lenne baj, hiszen kis adagot kértem, node nem vagyok bölcsődés! A tészta 400, a hús 900 Ft volt, 900-ért pedig keveselltem azt a pár falat húst, szóval eldöntöttem, hogy most megint egy ideig nem megyek kínaiba, inkább visszatérek a házihoz.

Összevásároltam mindenféle zöldséget és két egész csirkecombot, mondván majd kicsontozom. Ez utóbbi elég macerás, és a csontról vagy jól leszedjük a húst, vagy ha nem, akkor levest kell főzni belőle, úgyhogy lehet, hogy legközelebb filét veszek majd, de minimum csak felső combokat. Általában egyébként mellből készítem az ilyen ételeket, de a comb sokkal puhább, zamatosabb, és másnap is finomabb.

A combokat lecsontoztam és beletettem az előzőleg kikevert pácba 1 napra. Pác: némi szójaszószt összekevertem fokhagymával, sóval és ketchuppal.

Másnap a teflon wokomban felforrósítottam egy kis olajat (tényleg picikét!) és beleöntöttem pácostól a húst. Azt viszont tudni kell, hogy a pác nálam nagyon kevés, épp, hogy bevonja a húst, de nem úszik benne, max. alul a dobozban van 2-3 ml, de semmi több. Ha sok a pác, nem szabad ráönteni, mert megfő a hús, és nem pirul. Ezután a húst nagy lángon pirítottam, sűrűn kevertem, és kb. 5-10 perc múlva már meg is sül, meg kell kóstolni, nagyon puha, omlós húst kapunk. (a vége felé már folyamatosan kevergetni kell a lapáttal!) A húst ki kell szednünk egy külön edényben, ahol várja a sorát.

Amíg a hús sült, megmostam és felvágtam a zöldségeket, amiket két részletben sütöttem ki a wokban, mert eltérő a sütési idejük:

5 db gomba szeletelve
1 kápia paprika hosszúkásakra vágva
fél erős zöldpaprika lekarikázva sült együtt a hús után üresen maradt wokban, némi szójaszósszal, menet közben sózva és kínai ötfűszer keverékével meghintve. Az ötfűszerről azt kell tudni, hogy számomra rendkívül büdös. :) Külön szekrényben tartom, mert az ánizs szagától kivagyok. Ennél fogva az ételre is kb. csak 2-3 kávéskanállal tettem, és nagyon jó ízt adott neki, de nem túloztam el. Az ötfűszer keverék egyébként csillagánizsból, szegfűszegből, édesköményből (ez is de büdös!), szecsuáni borsból és fahéjból áll. Valaki lehet, hogy odavan az ánizsos illatokért, én rosszul vagyok tőle. Érdekes, hogy ételben már (kis mennyiségben!) nagyon ízlik. A fűszerkeveréket fűszeresnél keressük! :) Én az Ázsia boltban veszem, a Vámház krt-on. Persze az túlzás, hogy veszem, mert egy csomag nekem egész életemben elég lesz, olyan tömény.

Amikor ezek a zöldségek megsültek, ráöntöttem a húsra, s immáron együtt várták a sorukat.

Harmadik részletben (és ez akár ki is hagyható),
1 egész hagymát nagyobb kockákra vágva
2 saláta cukkinit kockára vágva
1 padlizsánt kockára vágva
1 tv paprikát csíkokra vágva
ugyancsak behajigáltam a wokba, a visszamaradt szaftot pótoltam némi olajjal, szójaszósszal. A zöldségeket nagy lángon, folyamatosan kevergetve sütöttem, kínai ötfűszerrel és sóval szórtam meg menet közben, mikor már kicsit pirultak. A cukkinit kell kóstolni, mert az a legkeményebb mind közül.

Amikor ez is elkészült, akkor visszaöntöttem rá a korábban sült húst és zöldségeket, majd az egészt összerottyantottam.

Én önmagában fogom enni, de akik nem ódzkodnak a szénhidrátoktól, azok készítsenek hozzá rizst, vagy üvegtésztát.

A fényképen egyébként jól látszik, hogy a wokban elég sok lett az étel, legalább 4 főre elég, és akkor elmondhatjuk, hogy valamennyi húst is ettünk, sok-sok zöldséggel.







2012. szeptember 2., vasárnap

Fügés-barackos-túrós pite, kilófaló lisztből



Szomszédasszony megörvendeztetett némi fügével, 2 nap múlva hozott még egy adagot, gondoltam sütök belőle egy kis sütit, hogy ne szottyadjon meg teljesen.

Alapnak kilófaló lisztet használtam, Szoó Judit alkotta, és Auchanban és egyéb ilyen nagy boltokban lehet kapni. Legnagyobbrészt zabpehelylisztet tartalmaz, némi fehér lisztet és vitális glutént. A zabpehelyliszt okán fűrészpor ízű, de ugyebár ezt már megszoktuk...

Hozzávalók:
töltelék:
kb. 10 db füge
10-15 dkg túró + 1 ek tejföl + egy hámozott barack
2 ek étkezési keményítő
kevéske víz
kevéske citromlé

tészta:
30 dkg Kilófaló liszt kenyérsütéshez
1,5 teáskanál porélesztő
4-5 nyomás folyékony édesítőszer, vagy ennek megfelelő cukorpótló
5 dkg vaj
1 pohár joghurt

A fügéket apróra vágtam, és kevéske vízzel felraktam főni, nyomtam bele 100%-os citromlét is, mert alapvetően a füge nagyon édes és jellegtelen ízű. Fűszereztem kevéske fahéjjal. Amikor már jól összefőtt, de még maradt leve (pótolni kell), 2 ek étkezési keményítővel besűrítettem. Félrehúztam hűlni.
A túróba 1 ek tejfölt és némi édesítőt, valamint egy apróra vágott barackot kevertem.

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A tészta hozzávalóiból kemény tésztát gyúrtam, majd két sütőpapír között, szenvedve, kinyújtottam úgy, hogy egy 30x40-es tepsibe legyen elég. Sütőpapírostól betettem a tepsibe. A nyújtásnál légy türelmes, mert keménysége miatt próbál összeugrani a tészta.

A tölteléket egyenletesen eloszlattam rajta, majd megpöttyöztem a barackos túróval, végül elsimítgattam, így egyveleg lett belőle.

A tepsit a meleg sütőbe toltam és kb. 40 percig sütöttem. Először hidegen akartam enni, de a tésztának van tartása, simán ehető langyos-melegen is.



2012. augusztus 21., kedd

Augusztus huszadikai új kenyér



Életem legjobb kenyerét sütöttem tegnap, olyan vastag lett a héja, hogy alig bírtam elropogtatni. A titok két tényezőn alapulhat, egyik, hogy a kovászt előző este elkészítettem, a másik, hogy a kenyeret sütés közben gőzöltem alulról.

Először is egy nagyobb keverőedénybe tettem egy élesztőt, egy teáskanál cukrot, kb. 1 dl langyos vizet és annyi fehér lisztet, hogy nokedli állagú tésztát kapjak. Habverővel kikevertem, és kinn hagytam másnapig kovászolódni. Éjszakára kitettem az erkélyre, mert a lakásban túl melegnek tartottam a hőmérsékletet.

Az így felfutott kovász segítségével gyúrtam az alábbi tésztát:
Egy keverőtálba kb. 5 dkg rozslisztet és 40 dkg finomlisztet, 3 evőkanál búzadarát tettem, majd két teáskanál sót, őrölt köményt, egy púpos teáskanál libazsírt, egy evőkanál tejfölt, kb. 2 dl vizet és a kovászt tettem rá. Közben főztem három kis krumplit, amit összetörve szintén a tésztába tettem. Talán ennek köszönhető, hogy nagyon ragacsos lett az egész, úgyhogy gyúrás közben folyton pótolni kellett liszttel, de még a kelesztés után is mikor átgyúrtam egy csomó lisztet felvett. Az első dagasztás után 1 órahosszát kelesztettem a tálban, majd pedig kénytelen voltam átgyúrni, mert nem tudtam volna áttenni a tepsibe, csak cafatokban. (olyan lágy volt a tészta, és nyúlós) Átgyúrtam, újabb és újabb lisztet hintettem rá, mígnem olyan állagú lett, hogy egy gombóc formában átdobjam a tepsibe. (előtte sütőpapírral kibéleltem) A sütőt eddigre 180 C fokra felmelegítettem, alulra pedig egy cserépedényben vizet tettem, hogy sütés közben ez gőzölje a kenyeret. Amikor az átgyúrással készen voltam, a sütőt felvettem 200 C fokra, és úgy kezdtem el sütni a kenyeret. Pirulásig sütöttem, de egyszer a vége felé kihúztam, megkentem hideg vízzel és visszatoltam. Később, mikor elkészült, akkor is megkentem hideg vízzel a tetejét. Több helyen megrepedt (habár bevágdostam én is), és nagyon jó vastag héja lett.

2012. augusztus 20., hétfő

Chanel táska torta - Chanel bag cake

Tesómékhoz megyünk augusztus huszadikára, és egy igazi csajnak milyen tortát készítettem volna, ha nem Chanel táskát?

A csokis tortalapokat fahéjas almával töltöttem, kíváncsi leszek a végeredményre, legalábbis ami majd a számba kerül. Külsőre ilyen lett:







A torta tésztája egyébként a szokásos csokis, recept a blogomban. Amit érdemes tudni,hogy a kész tészta (megsülve) fagyasztható, sőt, ha kivesszük a fagyasztóból, könnyebben faragható. Pár napja fagyasztottam egy téglatest formát, és abból vágtam ma ki ezt. Úgyhogy a tortalap előre elkészíthető. 

2012. augusztus 15., szerda

Kutya torta - dog cake

Kislányom 7 éves lett, és kutya tortát szeretett volna. Hát nem mondom, megdolgoztam vele, két külön tepsiben sütöttem az alkatrészeket, azaz egy nagy négyzetet és egy kört, amiből azután kifaragtam a testét és a fejét, meg a végtagokat. A problémát csak az okozta, hogy nem vagyok jó megfigyelő, nem ismerem a kutyákat, nem tudok rajzolni se, úgyhogy nem vagyok megelégedve a végeredménnyel, de a kislányom még nem látta, így lehet, hogy az ő mosolya majd kárpótol.

Ilyen randán nézett ki, ahogy a sütőpapíron faragcsáltam.

Először a mellső lábakat külön akartam burkolni, de jobb lett volna, ha a hátsókkal teszem ezt. :( Sajnos ott nagyon vékony volt a marcipán, így volt mit javítanom, mikor a lábakat formáztam hátul. A fejet külön vontam be, és két szurkapiszka segítségével biztosítottam rá a testre. A füleket először meg kellett szárítani fél gyufaszállal a végükben, hogy azokkal tudjam felszúrni a fejre. A szemeknek először még a csupasz fejre tettem egy kis hurkányi marcipánt, mintha egy szemöldök lenne. Utána mikor beborítottam, tudtam a szemeknek üreget formálni könnyen. Persze semmilyen marcipánkezelő cuccom nincs, kés végével meg hegyével bénáztam, de sokkal jobb lett volna egy gömbvégű izé, amivel formázhattam volna az ebet. 
Sajna barna ételfestékem már nincs, ellenben fekete se! :) Úgyhogy orvosi szénnel színeztem azt a keveset, amit kellett, úgyhogy a csont valami olyasmi, mint amit a kutya évek múlva talál a kertben. Talán a kutyu is szebb lett volna, ha nem albínó, de mint mondtam, barna foltokat nem tudtam prezentálni.
Ez pedig  a végeredmény. Az egyik lábánál randa, a háta széles, a farkáról azt se tudom mekkorának kellene lenni, de hát ha ilyen is, a miénk! :))



Belül egyébként csupa csoki, de hát ez kit érdekel?




2012. augusztus 13., hétfő

Diétás gofri kilófaló lisztből

Vettem 1 kg Szoó Judit-féle kilófaló lisztet, kenyerekhez. Van benne zabpehelyliszt, glutén, fehérliszt, rozsliszt. Kalóriában hasonló, mint egy másik liszt, csak elvileg ez - miután rostosabb, és magasabb a fehérje tartalma - lassabban szívódik fel.

Mindenesetre a gofri tök jó lett belőle, tehát érdemes kipróbálni. Kalóriákat is számoltam, igyekeztem a zsiradékot mérsékelni, cukrot édesítőre cserélni.

Hozzávalók:
25 dkg kilófaló lisztkeverék kenyérhez
10 ml folyékony édesítő (két teáskanál)
fél csomag sütőpor
30 gramm olaj
50 gramm 12%-os tejföl (kb. két evőkanál)
330 ml 1,5%-os tej
2 tojás

A továbbiakban úgy jártam el,mint a másik gofrinál:

A tojásokat szétválasztottam, s a fehérjét egy külön edénybe tettem.

A lisztet és a sütőport elkevertem, majd rátettem a tojás sárgáját és az összes többi hozzávalót, még a tejet is teljes menyiségben.

Mosogatáshatékonyság miatt én a fehérjét mindig előre verem fel, majd megvárja a sorát, de utána a habverő rögtön mehet a másik masszába. Simán összekeveri a gép, de legyen jó magas falú az edény, így a tejet se fröcsköli ránk. Végül aztán bekapcsoltam a gofrisütőt, amit előzőleg megkentem egy ecsettel olajjal. Lehet, hogy nem kellett volna, de nem ártott.
Legvégén összekevertem a két masszát, azaz a fehérjét óvatosan beforgattam.

A sütőre mertem egy-egy kis merőkanálnyi adagot, majd szépen kitapasztaltam menet közben, hogy mennyit kell beletennem ahhoz, hogy vékonyabb, ropogósabb legyen a tészta. (ki mit szeret persze)
Kb. 4 perc kell a sütésükhöz.

Összesen 14 db lesz belőle, és 1 db-ban 120 kcal található. Azt gondolom, hogy még vacsorára is megehető (üresen!) két darab belőle!

2012. augusztus 11., szombat

Gofri, avagy waffel




Soha nem sütöttem még gofrit, nyáron azonban ettünk Kunfehértón, s újra megtetszett. A szegedi diákéveket juttatta eszembe, amikor a NagyÁ mellett (értsd Napsugár Áruház) az összes zsebpénzünket tejszínhabos gofrira pazaroltuk. Pedig volt ott egy hentes is, ahol jó kis véreshurkát mértek, de erre már csak ritkán maradt :).

Mivel kb. 1 éve vettem egy kombinált szendvicssütőt, elővettem végre a gofri formákat, és bekattintottam. Megpróbáltam több receptből egy használhatót összehozni. Ezek kerültek bele:

20 dkg fehér liszt
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
80 gramm kukorica olaj (tudom, fúj, de a margarin se jobb, és nem volt kedvem vele pepecselni. margarinból 8 dkg kell, ha valaki azt választja, és lehet, hogy decire a 80 gramm 0,8 dl-re jön ki kb.)
8 dkg cukor (ez is fúj, de nem számoltam ki, hogy mennyi édeske kéne helyette)
1 vaníliás cukor (ez meg aztán végképp fúj! :))
fél csomag sütőpor, azaz 6 gramm
2 tojás
3 dl tej

A tojásokat szétválasztottam, s a fehérjét egy külön edénybe tettem.

A liszteket és a sütőport elkevertem, majd rájuk tettem a tojás sárgáját és az összes többi hozzávalót, kivéve a tejet, mert azt menet közben aprónként adtam hozzá.

Mosogatáshatékonyság miatt én a fehérjét mindig előre verem fel, majd megvárja a sorát, de utána a habverő rögtön mehet a másik masszába. Simán összekeveri a gép, de legyen jó magas falú az edény, így a tejet se fröcsköli ránk. A tej felét kb. apránként adtam hozzá emiatt. Végül aztán bekapcsoltam a goffrisütőt, amit előzőleg megkentem egy ecsettel olajjal. Lehet, hogy nem kellett volna, de nem ártott.
Legvégén összekevertem a két masszát, azaz a fehérjét óvatosan beforgattam.

A sütőre mertem egy-egy kis merőkanálnyi adagot, majd szépen kitapasztaltam menet közben, hogy mennyit kell beletennem ahhoz, hogy vékonyabb, ropogósabb legyen a tészta. (ki mit szeret persze)
Kb. 4 perc kell a sütésükhöz, de közben a blogot is írtam, így nem tudom. :D

Mindenesetre az egyik lányomnak ez fúj kategória, a másik rögtön befalt egyet, az anyjuk meg, persze pusztán jóindulatból, hogy ellássa a meózási feladatokat, befalt vagy kettőt. Az eredmény frankó! Lassú, de nem ragad le, könnyen kiszedhető egy lapáttal (sőt szinte kézzel is), s ahogy áll, kissé megropogósodik.

Kanadai juharsziruppal, baracklekvárral kínáltam. Az uram lovagolni van, remélem örül majd az eredménynek, mikor hazajön fáradtan és lószagúan. :)

Azt hiszem innentől már csak a fantázia szab határt a különféle gofriknak, csak legyen más dolga is az embernek közben, mert én nem az az ott ülős fajta vagyok, még a locsolókanna megtöltésekor is kipakolom a mosogatógépet, minthogy ott várom, hogy megteljen.


Mousaka, töltött padlizsán, avagy Pat­li­can kar­niy­a­rik


Két kövér padlizsánt vettem, volt itthon darált húsom, így adta magát, hogy megtöltsem őduciságukat. Ezt az ételt hívják muszakának, töltött padlizsánnak, és ahogy Peti sógorom felvilágosítot Patlican karni yariknak is. Mondjuk, ha Peti megkóstolná, nem tudom milyen arcot vágna, nem biztos, hogy emlékeztet a török változatra! :D

Hozzávalók:
2 padlizsán
25 dkg darált hús
2 friss paradicsom (vagy püré)
kb. fél doboz tejföl
1 tojás
1 fej hagyma
só, bors, fahéj, fokhagyma granulátum
kevés reszelt sajt, vagy darabokra tépett szelet

A padlizsánok végét eltávolítottam, félbe vágtam és kiskanál segítségével kivájtam a belük jó részét, hogy kb. fél centis széle és alja maradjon. A csónakformákat egymás mellé tettem egy nagy sütőedényben, besóztam, megszórtam fokhagyma granulátummal és várták a sorsukat. 

A fej hagymát apróra vágtam, és kevés olajon a darált husival elkezdtem pirítani. Közben összevágtam apróra a paradicsomot (előtte levadásztam a héját), és a kivájt padlizsánt, és ezeket is a hús mellé tettem. Addig sütöttem az egészet, amíg a hús ki nem fehéredett, paradicsom levet nem eresztett, padlizsán belseje meg nem puhult. Ekkor sóztam, borsoztam, fokhagyma granulátumot szórtam rá és igen kevés fahéjjal megszórtam, mert ez utóbbit javasolta néhány külföldi recept. Érdekes lett az eredmény, de nem vinném túlzásba! :)

Az így készült husit a padlizsánokba kanalaztam, majd kb. fél doboz tejfölt kikevertem egy tojással, és a tetejükre kentem. Végül pár apró darab füstölt sajttal takartam be valamelyest a töltött padlizsánokat. 

Az egészet 200 C fokos sütőbe toltam, s mivel a sütőedényemnek van fedele, így 40 percig fedő alatt, 20 percig anélkül sütöttem. 

Szerintem egy fél megteszi egy evésre, és szénhidrátot szinte nem is tartalmaz, valamint zsírt se sokat. Hamm!

2012. augusztus 7., kedd

Tengergyümölcsei üvegtésztával

Ez egy végtelen gyors kaja, csak legyen az embernek otthon üvegtésztája, és némi előre főzött tenger gyümölcse.

A fagyasztott herkentyűket forrásban lévő vízzel leöntöttem, így hirtelen felengedtek. Egy wokban olíva olajat  tettem, majd beledobtam pár gerezd félbe vágott fokhagymát, a tenger gyümölcseit, megszórtam szójaszósszal, némi halszósszal, és csiliszósszal. Valamennyit fűszereztem, és sűrűn kevergettem lapáttal. Pár perc alatt teljesen átsül, közben az üvegtésztát forró vízzel kell leönteni, majd pár perc alatt megpuhul. Ha a husi kész, már csak a tésztát kell rátenni és jól összeforgatni vele.

Cseresznyefa torta

A hagyományos júniusi cseresznye bulira cseresznyefa tortát készítettem. Tölteléknek cseresznyét főztem fel némi édesítővel és zselatinnal, majd mikor megdermedt, a csokis tortalapot ezzel kentem meg. Kívül fa formát próbáltam ábrázolni. :)