a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2016. március 20., vasárnap

Habos epres áfonyás torta


Rózsaszín sertésszűz pecsenye




Rózsaszín sertésszűz, egyben sütve

Egy 50-60 dkg-os sertésszűzet vettem, amelyről eltávolítottam a hártyákat. Egy mély tálba, amelynek van fedele, kb fél dl olívaolajat öntöttem és kevertem bele egy teás kanál pirospaprikát, 2 teás kanál durva sót, kevés őrölt koriandert és fokhagyma granulátumot. Az egészet jól összekevertem és beletettem 1 egész napra a szűzpecsenyét, pár óra után megforgattam a húst.

Egy nap után kerámia serpenyőben minden oldalát megkapattam, majd előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütöttem. Sülés után, 5 perc pihenő után, ujjnyi szeletekre vágtam és krumplipürével kínáltam.

Medium lett a közepe, szép rózsaszín, omlós és szaftos.

Ha vendégeknek adjuk, tálaljuk salátaágyon, zöldségekkel!


2016. január 24., vasárnap



HOZZÁVALÓK:
Tésztához:
40 dkg liszt
10 g sütőpor
8 dkg enyén olvadt margarin
20 dkg cukor
2 tojás
2 ek méz
2 dl tej

Nedves összetevőket keverjük össze, majd keverjük ki a száraz összetevőkkel. Öntsük sütőpapírral bélelt közepes (kb 20x30-as) tepsibe és 180 fokon, kb 25 percig süssük. A massza ragad kicsit, de sülés után elválik a papírtól. Egyforma kockákra végjuk fel!


Ebbe mártsuk gyorsan a kockákat

15 dkg olvasztott margarinba
15 dkg cukrot és
2 ek kakaót, valamint
0,6 dl tejet keverjünk el alaposan öntetnek.

Majd kókuszba hempergessük a csokival átitatott kockákat (kb 15-20 dkg kókusz kell).





2014. szeptember 28., vasárnap

Rántott ponty tepsiben

Az előzőleg lesózott pontypatkókat a szokásos módon paníroztam, majd olajjal megspriccelt sütőpapírra tettem. A patkókat is megspricceltem olajjal.
200 fokon sütöttem 30 percig, infra sütésen. (hőlégbefúvás)

20 perc után megfordítottam a halakat.
Isteni jó lett!

2014. szeptember 27., szombat

Sajtos rúd




Hozzávalók:
28 dkg liszt
14 dkg reszelt sajt
14 dkg reszelt margarin
1,5 tk só
1 dl tej
1 tojás sárgája (fehérje jó a kenéshez)
Fél sütőpor

A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd ezt hűtőben 1 órát pihentetjük.

Ezutány kinyújtjuk és vékeny csíkokra vágjuk. Tetejét fehérjével lekentjük, s 200 fokos sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük.

2014. szeptember 23., kedd

Tepsiben sült kárász

Aki tényleg kedveli a halat, és nem riad vissza egy kis szálkától, annak nagyon ajánlom. Én jó nagy kárászokat vettem, beirdaltam, lesóztam, citromoztam pár órára állni hagytam, majd kevés paprikás lisztben megforgattam és olajjal megkent tepsiben sütöttem. Tetejét is megspricceltem olajjal. Tiszta olyan, mint a ponty, sőt, keserű foga is van. :))

2014. július 24., csütörtök

Diabetikus szilvalekvár

Egy közepesen gyors lekvárt akartam főzni, ami nem csak a botmixelésből áll, most inkább a főzéssel akartam pépesíteni a gyümölcsöt, hogy magától pektinesedjen is. Vettem 6 kg szilvát, az egészből lekvárt főztem, de most csak a diabetikus lekvár receptjét írom ide:

Hozzávalók:
2 kg szilva kimagozva (ez legyen a tiszta súlya, előzőleg kb. 2,5 kg volt maggal)
15 dkg Xilit
15 ml folyékony édesítő
kevés citromsav, kevés fahéj

A szilvákat megmostam, magoztam, kettőbe vágtam, és Xilittel leszórtam, megkevertem, állni hagytam a főző fazekában.

Mikor levet eresztett, alá öntöttem kb. 1,5 deci vizet, és elkezdtem főzni. Közben beletettem a 15 ml folyékony édesítő. Kevés citromsavval és kevés fahéjjal megszórtam. Az egészet sűrű kevergetések mellett kb. 1,5-2 óráig főztem. Ezután habverővel belekevertem egy szilvalekvárhoz való dzsemfixet. A zacskó hátulján 1 kg gyümölcshöz javasolják, de bőven elég 2,5 bruttó, 2 kg nettó súlyú gyümölcshöz is!

Még főztem 2-3 percet, majd elzártam a tüzet.

Nyomban tiszta üvegekbe tettem, tetejére egy késhegynyi nátrium benzoátot szórtam, lezártam és 1 napig nagypárnával lefedve dunsztoltam.







Laktózmentes kelt túrós szilvás



Ez a sütemény laktózmentes tejjel, túróval, joghurttal ugyanúgy elkészíthető, mint a nem mentes változatával, tehát mindenkinek az ízlésére bízom, hogy milyen összetevőkkel készíti. Én Macika kedvéért sütöttem laktózmentes tejtermékekkel, és nekem is nagyon ízlett szerencsére.

Hozzávalók 1 kb. 28x40-es tepsihez:

Kelt tésztához:
250 dkg liszt
120 ml laktózmentes tej
1 nagy tojás
2,5 dkg élesztő
5 dkg cukor
4 dkg margarin

A tetejére:
25 dkg laktózmentes túró
3 evőkanál laktózmentes joghurt
2 evőkanál búzadara
1 tojás
kb. 50 dkg magozott, és előzőleg cukros fahéjban állt felvágott szilva
cukor ízlés szerint

Először a kelt tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk. Ezután amíg ez kel, összekeverjük a tetejére valókat. A túrót a joghurttal és a búzadarával, valamint 1 tojással és ízlés szerinti mennyiségű cukorral kikeverjük.

A tésztából a tepsinek megfelelő formát nyújtunk, majd sütőpapírra helyezzük. A tetejére tesszük a túrós masszát és megpakoljuk a szilvával. 50 fokos sütőben 20 percig kelesztjük, majd 180 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük.



Áfonyás mascarponés habos torta




6 tojásos piskótát az alábbiakkal töltöttem:

500 g Mascarpone sajt
500 ml tejszín (cukrozott)
1 zselatin fix
35 dkg friss áfonya
10 dkg friss ribizli
pár evőkanál házi meggylekvár

A tejszínt kemény habbá vertem, a zselatinfix segítségével. A fejszín felével fellazítottam a Mascarpone sajtot. A tortát 3 részre vágtam, az alsó szintet megkentem meggylekvárral, megkentem a krémmel, vastagon megszórtam áfonyával. A második szintet megkentem a maradék krémmel vastagon, megszórtam áfonyával, ribizlivel. A megtöltött tortát bekentem tejszínhabbal, s a maradék habbal feldíszítettem, majd megszórtam áfonyával és ribizlivel.

4 órát hűtöttem fogyasztás előtt.



2014. július 15., kedd

Diabetikus tökfasírt tepsiben



Újabban többféle tócsnit sütök, most kipróbáltam tökből is, de kissé másként. Míg mikor krumpliból és répából készítem, liszt se kell bele, de mivel a tök vizesebb, kevésbé keményítős zöldség, ebbe Kitchen Kohl's diabetikus lisztet tettem.

Mindent érzésre készítettem, nem kell félni ettől a fajta ételtől, nem lehet elrontani.

Kb. negyed kiló reszelt főzőtököt összekevertem 1 egész tojással, némi sóval, borssal, tört fokhagymával, és annyi diabetikus fehérjeliszttel, amennyit felvesz. Ezt úgy kell érteni, hogy a tojás ne folyjon a tökszálak között, de nem kell egy tésztát keverni belőle! kb. 2-3 evőkanálnyi lehetett. Az egészre tettem még kb. fél kávéskanál szódabikarbónát.

200 fokra előmelegítettem a sütőt.

Tepsibe sütőpapírt fektettem, s arra 4 lapos halmot tettem villa segítségével. Kb. 20 percet sütöttem a tökfasírtokat, amikor óvatosan villával alányúlva megfordítottam őket, s még 5 percig sütöttem őket úgy is.

Nem tettem zsiradékot bele, és a sütőpapírt sem kentem le semmivel! Simán megsül ezek nélkül is!

2014. június 5., csütörtök

Házi citromfagyi




Házi citromból, a héjából, kevés tejszínnel, joghurttal készült, fagyigép nélkül. A fagyasztóból rendszeresen kivetem és átkevertem, hogy ne legyen jégkristályos. Egyébként egy citrom levéből és reszelt héjából, 1 kis doboz tejszínből, 1 nagy doboz joghurtból és Xilitből készült.

Rigójancsi torta




Csokis piskótával, oldalt babapiskótával kirakva, belül kakaós tejszínhabbal töltve.

Angry birds torta - angry birds cake

Angry birds torta, csokis tortalappal és csokis ganache krémmel töltve.

Belül csokis ganache krémes, csokis tortalappal.

Angry bird torta - angry bird cake

King pig, sok madárral

Répás tócsni tepsiben



Régóta gondolkodtam, hogy milyen lenne a tócsni tepsiben, és annyira jól sikerült, hogy újra és újra megismétlem, más-más variációban.

A zöldségek reszeléséhez szükségünk van egy nagy lukú reszelőre, nekem pl. van egy tekerős, cserélhető betéttel ellátott kézi reszelőm, sőt, van egy robotgépem is, de azt csak akkor veszem elő, ha nagyobb mennyiséget készítek valamiből.

Hozzávalók 2 étkezésre:

1 szál répa
2-3 nagy krumpli
1 tojás
3 gerezd fokhagyma
fűszerek
1 kanál liszt (ez elhagyható!)

A zöldségeket tisztítás után reszeljük le nagylukú reszelőn, majd keverjük össze óvatosan egy tojással, sóval, borssal, egyéb, általunk kedvelt fűszerekkel, s ha sok vizet ereszt, akkor 1 kanál liszttel.

A sütőt melegítsük elő 200 fokra, vagy 180 fok infra sütési fokozatra.

Egy nagy tepsibe tegyünk sütőpapírt, amire egy nagy kanál segítségével tegyünk lapos halmokat. Lelapítani nem kell, annál finomabb, ha krumpliszálak kandikálnak ki belőle.

Előmelegített sütőben süssük pirulásig, ami legalább 30 perc. Egyszer meg lehet fordítani, amikor már fakanállal biztonsággal megemelhető. Ha még nem emelhető meg, mert leragad, nem kell bántani, hadd süljön tovább! :)

Készítettem már úgy is, hogy fél fej új káposztát reszelve megpirítottam és azt kevertem össze 1-2 reszelt krumplival. Nagyon finom! Van, hogy teszek bele kevés kókuszzsírt, de nem sokat dob az egészen, így fölösleges.

Diabetikus banános muffin


Mindjárt az elején kiderül, hogy a muffin nem teljesen diabetikus, mert ugyebár banán van benne, de inkább gyümölcs legyen egy sütiben, mint 4 kanál cukor helyette...Egyéb tekintetben teljes egészében diabetikus hozzávalókból raktam össze a sütit.

Hozzávalók:

20 dkg Kohl's kitchen diabetikus liszt édes sütikhez (szénhidrát csökkentett)
10 dkg Xilit
1-2 nagyon érett banán (ízlés szerint)
2,5 dl tej
5 dkg kókuszzsír
2 tojás
1 tk sütőpor
1 kk szódabikarbóna

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

A száraz hozzávalókat, azaz a lisztet, sütőport, szódabikarbónát keverjük össze egy edényben. A tojásokat válasszuk szét, a fehérjét verjük fel, tegyük félre. A habverővel keverjük össze az 5 dkg kókuszzsírt, cukrot, tojássárgáját, a villával előzőleg pépesített banánt és a tejet. Majd ehhez kisebb adagokban keverjük be a lisztes keveréket, s habverővel készítsünk belőle sima masszát. Végül lazítsuk az egészet tojásfehérjével, s kanalazzuk muffin formákba.

Muffin formákban süssük kb. 30 percig, tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e.









2014. április 17., csütörtök

Túrós vigyor


Túrós vigyor: kelt tésztából, derelye formázóval összezárva.

Recept a tésztához:
http://gasztromanc.blogspot.hu/2011/04/husveti-kolbaszos-fonott.html?m=0

Túrós töltelék:
25 dkg túrót, 2 tojást, édesítőszert, 2 kanál joghurtot és két kanál darát, valamint kevés mazsolát összeevertem és a tésztába kanalaztam.

2014. március 15., szombat

Charlotte torta




Medvehagymás kenyérlángos





Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
20 dkg rétesliszt
5 dkg élesztő
1,5 tk só
1 tk cukor
3 dl langyos víz
2 púpos teáskanál zsír
4-5 levél medvehagyma apróra vágva
Kevés őrölt kömény

A hozzávalókból rugalmas tésztát dagasztunk, majd egy nagy tepsinyi vekonyságúra nyújtjuk és sütőpapírra téve a tepsibe tesszük. Kb. 30 percig kelesztjük langyos helyen, s addig elkészítjük a rávalókat.

2 kis doboz tejfölt elkeverünk kevés pirosarannyal, sóval, s ezzel megkenjuk a megkelt tésztát. A tetejére kolbászt, sonkát, szalonnát és sok hagymát teszünk. Csak a fantázia szab határt, hogy mi kerülhet még rá.

Végül 200 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük. A sütőt elő kell melegíteni és legjobb, ha már a tészta is ott kel 50 fokon,