A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyaros ételek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyaros ételek. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. szeptember 27., szombat
Sajtos rúd
Hozzávalók:
28 dkg liszt
14 dkg reszelt sajt
14 dkg reszelt margarin
1,5 tk só
1 dl tej
1 tojás sárgája (fehérje jó a kenéshez)
Fél sütőpor
A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd ezt hűtőben 1 órát pihentetjük.
Ezutány kinyújtjuk és vékeny csíkokra vágjuk. Tetejét fehérjével lekentjük, s 200 fokos sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük.
Címkék:
Karácsonyi ételek,
magyaros ételek,
rágcsák,
Sósak
2014. szeptember 23., kedd
Tepsiben sült kárász
Aki tényleg kedveli a halat, és nem riad vissza egy kis szálkától, annak nagyon ajánlom. Én jó nagy kárászokat vettem, beirdaltam, lesóztam, citromoztam pár órára állni hagytam, majd kevés paprikás lisztben megforgattam és olajjal megkent tepsiben sütöttem. Tetejét is megspricceltem olajjal. Tiszta olyan, mint a ponty, sőt, keserű foga is van. :))
Címkék:
fogyókúrához,
Halas ételek,
Húsos ételek,
magyaros ételek
2014. július 24., csütörtök
Laktózmentes kelt túrós szilvás
Ez a sütemény laktózmentes tejjel, túróval, joghurttal ugyanúgy elkészíthető, mint a nem mentes változatával, tehát mindenkinek az ízlésére bízom, hogy milyen összetevőkkel készíti. Én Macika kedvéért sütöttem laktózmentes tejtermékekkel, és nekem is nagyon ízlett szerencsére.
Hozzávalók 1 kb. 28x40-es tepsihez:
Kelt tésztához:
250 dkg liszt
120 ml laktózmentes tej
1 nagy tojás
2,5 dkg élesztő
5 dkg cukor
4 dkg margarin
A tetejére:
25 dkg laktózmentes túró
3 evőkanál laktózmentes joghurt
2 evőkanál búzadara
1 tojás
kb. 50 dkg magozott, és előzőleg cukros fahéjban állt felvágott szilva
cukor ízlés szerint
Először a kelt tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk. Ezután amíg ez kel, összekeverjük a tetejére valókat. A túrót a joghurttal és a búzadarával, valamint 1 tojással és ízlés szerinti mennyiségű cukorral kikeverjük.
A tésztából a tepsinek megfelelő formát nyújtunk, majd sütőpapírra helyezzük. A tetejére tesszük a túrós masszát és megpakoljuk a szilvával. 50 fokos sütőben 20 percig kelesztjük, majd 180 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük.
Címkék:
kelt tészták,
magyaros ételek,
Sütik
2014. április 17., csütörtök
Túrós vigyor
Túrós vigyor: kelt tésztából, derelye formázóval összezárva.
Recept a tésztához:
http://gasztromanc.blogspot.hu/2011/04/husveti-kolbaszos-fonott.html?m=0
Túrós töltelék:
25 dkg túrót, 2 tojást, édesítőszert, 2 kanál joghurtot és két kanál darát, valamint kevés mazsolát összeevertem és a tésztába kanalaztam.
Címkék:
kelt tészták,
magyaros ételek
2014. március 15., szombat
Medvehagymás kenyérlángos
Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
20 dkg rétesliszt
5 dkg élesztő
1,5 tk só
1 tk cukor
3 dl langyos víz
2 púpos teáskanál zsír
4-5 levél medvehagyma apróra vágva
Kevés őrölt kömény
A hozzávalókból rugalmas tésztát dagasztunk, majd egy nagy tepsinyi vekonyságúra nyújtjuk és sütőpapírra téve a tepsibe tesszük. Kb. 30 percig kelesztjük langyos helyen, s addig elkészítjük a rávalókat.
2 kis doboz tejfölt elkeverünk kevés pirosarannyal, sóval, s ezzel megkenjuk a megkelt tésztát. A tetejére kolbászt, sonkát, szalonnát és sok hagymát teszünk. Csak a fantázia szab határt, hogy mi kerülhet még rá.
Végül 200 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük. A sütőt elő kell melegíteni és legjobb, ha már a tészta is ott kel 50 fokon,
Címkék:
kelt tészták,
magyaros ételek
2014. február 22., szombat
Hókifli kókuszzsírral
A tészta egyszerű 1:2:3 arányú linzer, azaz:
10 dkg cukor
20 dkg margarin (én kókuszzsírral készítettem)
25 dkg liszt
5 dkg dióőrlemény
A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát kell gyúrni. Nehéz, főleg kókuszzsírból, mert nagyon kemény. Olvasztani tilos! A tésztát 3 órán át pihentetni kell, majd hengert formálni belőle, késsel vékony szeleteket vágni, amelyből kiflit kell formálni. Csak mazochisták csinálják kókuszzsírral, mert formálás közben nagyon tört.
200 C fokon 10 perc alatt kell megsütni, majd forrón porcukorba forgatni.
Címkék:
Karácsonyi ételek,
Kekszek,
magyaros ételek
Keltek
Receptet itt talalod:
http://gasztromanc.blogspot.hu/2011/04/husveti-kolbaszos-fonott.html?
A koszorút úgy készítettem, hogy gömbformákat nyomkodtam a formába.
http://gasztromanc.blogspot.hu/2011/04/husveti-kolbaszos-fonott.html?
A koszorút úgy készítettem, hogy gömbformákat nyomkodtam a formába.
Címkék:
Gyerek ételek,
kelt tészták,
magyaros ételek
2013. december 23., hétfő
2013. szeptember 1., vasárnap
A tökéletes teljes kiőrlésű krumplis pogácsa
Végre sikerült nem fűrészpor ízű pogácsát készítenem, mégpedig krumplisat. Szerencsére mértem a mennyiségeket, így közzé is tudom tenni. A képen egyelőre a nem teljes kiőrlésű lisztes változata szerepel, később cserélem! :)
40 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
30 dkg burgonya
2 tojás
2,5 teáskanál só
fél teáskanál cukor
5 dkg élesztő
1 kefír
10 dkg vaj/margarin
Kenyérsütőgépben dagasztom a tésztát, így fogom a három közepes, összesen 30 dkg krumplit, beteszem egy kis műanyag edénybe, megszurkálom villával, lefedem egy műanyag tányérral, és kb. 4 perc alatt készre főzöm mikróban. Mindeközben kimérem a hozzávalókat. Először a lisztet teszem a keverőtálba, rámorzsolom az élesztőt, rá a cukrot, rákockázom a vajat, ráöntöm a kefírt, ráteszem a sót, és ráöntök kb. 1,5 tojást, mert felet félreteszek a kenéshez. Be is kapcsolom a kenyérsütőt, úgyis először melegít. Közben megfőtt a krumpli. Lehámoztam, összetörtem villával, kitettem a hűvösre, hogy kissé meghűljön. Már járt a dagasztógép, keverte a tésztát, amikor ráöntöttem a még langyos krumplit. Amikor a dagasztógép sípolt (utolsó keverési fázis), le is állítottam, és egy lisztezett deszkán konyharuha alatt kelesztettem kb. 1,5 óráig. Egy idő után szép nagy kövér lett a tészta.
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A pogácsákat kiszaggatom, és megkenem a félretett fél tojással. A tepsiben még hagyom kelni kicsit a tésztát, miközben egy másik tepsivel kiszaggatom a maradék tésztát.
200 fokon, kb. 20 percig sütöm, de figyelgetni kell.

Sósak,
Sütik
2013. június 26., szerda
Kovászos kenyérlángos
Húsvétra a húgomékat kenyérlángossal leptem meg, méghozzá két nagy tepsivel sütöttem, hogy mindenkinek bőven jusson.
A kovászt előző nap elkészítettem hozzá, ez a legújabb módszerem, mert akkor a kenyér is jóval finomabb.
A kovászhoz vizet, élesztőt és cukrot összekevertem egy edényben, hogy kicsit hígabb lett, mint egy nokedli tészta. Egy napig hagytam kinn a konyhában állni (lefedve). Másnap ezt dolgoztam bele a sima kenyértésztába, azaz adtam hozzá még 40 dkg lisztet, és annyi vizet, amennyit "felvesz". Tudom, ez öreganyám módszere, de ez van, nem tudnám megmondani, hogy mennyi vizet kellett beletennem. 2-2,5 deci lehetett. Ezen kívül 1 tk. sót , némi köményt is tettem bele.
Majd kinyújtottam, lapogattam a tepsibe őket, megkentem paprikás tejföllel (édes Annával elkevert tejföllel), a tetejére sonkát, hagymát, tojást és tormát tettem.
200 fokon pirulásig sütöttem.

2012. szeptember 5., szerda
Halászlé, ahogy én készítem; avagy gyors halászlé
A halászlét már sok formában láttam elkészíteni, néhány fortélyt a szüleimtől tanultam, néhányat pedig én találtam ki utólag. Sokan sűrítménnyel dolgoznak, ez a legegyszerűbb, ám nem olcsó és ki tudja mi van a sűrítményben. Sokan maguk passzírozzák a halfarkakat, fejeket és a hagymát, s ebből készítenek alaplét. Az én alaplém ennél egyszerűbb, de bizonyára nem olyan finom, hiszen nincs benne passzírozott halhús.
Hozzávalók:
4 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tv paprika és egy megpucolt paradicsom, ha valaki szereti
4-5 szelet hal (ponty, harcsa, busa, bármelyik jó véleményem szerint)
2 db halfilé (ugyanúgy bármelyik halból jó, csak azért teszek bele filét is, hogy kedvezzek azoknak, akik nem szeretik a szálkákat vadászni)
A halfilét rögtön megmosom és kettőbe vágom, hogy ne legyen túl nagy. Ezután megmosom a szeleteket, majd pedig ha veszek halfejet, azt is elkészítem. Minden alkatrészt jól átnézek, hogy ne legyen rajta pikkely. A busán apróbbak vannak, és könnyen lejönnek, a pontyon, főleg a tükörpontyon pedig hatalmas nagy karikák. A boltban különösen a passzírozáshoz ajánlott haldarabokat nem tisztítják meg rendesen (fej, farok), így ezeket nagyon át kell nézni!
A halfej használatát kezdőknek nem ajánlom! Mindenesetre, ha valaki szeretne ilyet főzni a halászlevébe, akkor, ha pontyról van szó, nem csak a kopoltyúját kell kiszedni, hanem a mögötte elhelyezkedő "méregfogát" is. Ez egy sárgás lefelé fordított háromszög alakú porc, amit le kell pattintani a csontról. Állítólag megkeseríti az ételt. A halfejet tovább kell főzni mint a többi alkatrészt, így azt a legelején bele kell tenni az alaplébe. Fogyaszthatjuk "egészben is", de át is passzírozhatjuk szűrőn a húsát, amit igen könnyű lefejteni a nagyméretű szálkákról.
Ennyi halból kb. 4-5 liter levest lehet főzni, tehát vegyünk elő egy ilyen fazekat.
A zöldségek tisztítása után vegyünk elő egy choppert (darabológép), és a hagymákat addig daraboltassuk vele, mígnem pép lesz belőle. Ugyanígy járjunk el fokhagymákkal és a paprikával is. Ha nincs choppered, azaz késes aprítód, akkor később botmixerre lesz szükséged. (kb. 30 perc főzés után botmixerrel kell pépesíteni a hagymát és paprikát)
A fazék aljába tegyünk minimális olajat, és a pépesre vágott hagymát, paprikát, paradicsomot tegyük rá, pirítsuk kicsit, majd szórjuk meg őrölt pirospaprikával, tegyünk rá némi piros aranyat, keverjük jól el, és engedjük fel némi vízzel. Ha halfejet is főzünk, ekkor tegyük bele. Úgy főzzük, hogy ellepje a víz a fejet! Fejjel 30 percig, fej nélkül 15 percig főzzük az egészet. Mindeközben sózzuk, borsozzuk, esetleg erős paprikát is tehetünk bele. Ha nincs chopperünk, akkor legalább 30 percig kell főzni az alaplét, és botmixerrel turmixolni. (viszont a fejet ki kell előtte venni!:))
Ezután kóstoljuk meg az alaplét, hogy kellően jó-e az íze! Ha éppen elég sós, akkor még tegyünk bele sót, mert nem lesz jó a hal, ha íztelen lében fő. (a hal felveszi a sót a vízből, így mindkettő íztelen lesz) Tegyük bele a szeleteket és a filét, pótoljuk a vizet, majd innentől kezdve 20 percig főzzük. Ne nagyon keverjük, mert összetörik! Apukámtól tanultam a trükköt, miszerint, ha 20 perc után a gőz fölé tesszük a tenyerünket és összecsukva összeragad a kezünk, kész a levesünk!
Felénk tészta nélkül, kenyérrel, vagy akár anélkül fogyasztják.

2012. augusztus 21., kedd
Augusztus huszadikai új kenyér
Életem legjobb kenyerét sütöttem tegnap, olyan vastag lett a héja, hogy alig bírtam elropogtatni. A titok két tényezőn alapulhat, egyik, hogy a kovászt előző este elkészítettem, a másik, hogy a kenyeret sütés közben gőzöltem alulról.
Először is egy nagyobb keverőedénybe tettem egy élesztőt, egy teáskanál cukrot, kb. 1 dl langyos vizet és annyi fehér lisztet, hogy nokedli állagú tésztát kapjak. Habverővel kikevertem, és kinn hagytam másnapig kovászolódni. Éjszakára kitettem az erkélyre, mert a lakásban túl melegnek tartottam a hőmérsékletet.
Az így felfutott kovász segítségével gyúrtam az alábbi tésztát:
Egy keverőtálba kb. 5 dkg rozslisztet és 40 dkg finomlisztet, 3 evőkanál búzadarát tettem, majd két teáskanál sót, őrölt köményt, egy púpos teáskanál libazsírt, egy evőkanál tejfölt, kb. 2 dl vizet és a kovászt tettem rá. Közben főztem három kis krumplit, amit összetörve szintén a tésztába tettem. Talán ennek köszönhető, hogy nagyon ragacsos lett az egész, úgyhogy gyúrás közben folyton pótolni kellett liszttel, de még a kelesztés után is mikor átgyúrtam egy csomó lisztet felvett. Az első dagasztás után 1 órahosszát kelesztettem a tálban, majd pedig kénytelen voltam átgyúrni, mert nem tudtam volna áttenni a tepsibe, csak cafatokban. (olyan lágy volt a tészta, és nyúlós) Átgyúrtam, újabb és újabb lisztet hintettem rá, mígnem olyan állagú lett, hogy egy gombóc formában átdobjam a tepsibe. (előtte sütőpapírral kibéleltem) A sütőt eddigre 180 C fokra felmelegítettem, alulra pedig egy cserépedényben vizet tettem, hogy sütés közben ez gőzölje a kenyeret. Amikor az átgyúrással készen voltam, a sütőt felvettem 200 C fokra, és úgy kezdtem el sütni a kenyeret. Pirulásig sütöttem, de egyszer a vége felé kihúztam, megkentem hideg vízzel és visszatoltam. Később, mikor elkészült, akkor is megkentem hideg vízzel a tetejét. Több helyen megrepedt (habár bevágdostam én is), és nagyon jó vastag héja lett.
Címkék:
kelt tészták,
kenyér,
magyaros ételek
2012. augusztus 7., kedd
Libacomb és libatöpörtyű, ahogy én készítem
Húsvét előtt nem csak libamájat, de egy jókora adag hájat és combokat is kaptam ajándékba. Húsvétra ezt a csemegét készítettem, előtte a fagyasztóban várták a sorukat. Meg kell mondjam, nem ártott sem a májnak, sem a többi társának a mínusz.
Tepertő, zsír:
1 kg bőrös libaháj
3 dl víz
2 ek tej
nagy fazék, fedő :)
Legelőször a hájat készítettem el. A pihéktől megtisztított libahájat jól megmosom és kockákra vágom. Ügyelek, hogy ne legyenek túl kicsik, legalább 3x3 cm.esek, mert összemennek sülés közben. A kockára vágott hájat egy jó mély lábasba teszem, és 1 kg hájanként 3 dl vízzel számolva, vizet öntök alá. Azonnal lefedem és hagyom, hogy 20 percig fődögéljen magában.
Ezután már fedő nélkül, jó nagy lángon sütöm, kevergetem, és kb. összesen 40 perc alatt világos barnára sül. A lángot elzárhatjuk. Anyósom mondta, hogy két kanál tejet is kell hozzá adni, de figyelmeztetett, hogy ez nagyon fog fröcskölni. Úgyhogy a fedőt újra rátettem, résnyire kinyitottam, és egy-egy evőkanál tejet rádobtam. Tényleg nagyon spriccelt! :))) Állítólag ettől omlós lesz a tepertő. A sistergés elmúltával papírra szedtem őket, majd pedig igen hamar elfogytak lilahagyma és puha kenyér társaságában. Sózni már csak fogyasztáskor kell.
Ezután már türelmesebben vártuk a libacomb sülését.
A libacombokat alaposan besóztam, fokhagymát dobáltam rájuk, és némi krumpli, medvehagyma és libazsír társaságában a fedeles sütőedényemben kb. 2,5 óra alatt pirosra sütöttem. Az utolsó fél órában levettem a fedőt. Mivel a gyerekek nem szeretik a libát, így alulra némi tarját is tettem, ami isteni finom lett a liba zsírjában. :)
Címkék:
Húsos ételek,
magyaros ételek,
Sütőedényben sült
Libamáj
Húsvét előtt kaptam ajándékba egy jókora libamájat. Mivel ez a királyok eledele, megfogadtam az elkészítési tanácsokat is, nem akartam, hogy gumivá süljön ez az értékes csemege.
A májat egészen új módon készítettem el, s bevallom először szkeptikus voltam, de aztán igazolta magát.
Először is libahájat sütöttem, hogy legyen libazsírom, de aki ezzel nem akar vacakolni, az vegyen simán libazsírt és tegye egy nagy serpenyőbe.
A májat mossuk meg, majd pedig egy nagy levesfőző fazékban öntsük fel vízzel (!), tegyünk a főzőlébe babért, kevés köményt,és kb. 20 percig főzzük a nagy májacskát. Tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy jön-e még vér ki belőle. Ha igen, tovább kell kicsit főzni.
Óvatosan egy szűrőkanállal papírtőrlőre helyezzük, majd felitatjuk róla az összes főzőlét. Amikor ez kész, a közben felolvasztott libazsírban minden oldalát hirtelen megpirítjuk. Ez 1-2 percnél ne legyen több, de úgyis látszik rajta.
Kivétel után teljesen le kell hűteni, majd csak tálalásnál sózni.
Isteni finom!
Címkék:
Húsos ételek,
magyaros ételek
2012. április 30., hétfő
Diós tekercs
250 gramm lisztet
1 tojást
2,5 dkg élesztőt
5 dkg cukrot
110 ml tejet
5 dkg vajat
könnyen kezelhető tésztává gyúrtam. Amíg pihent, addig elkészítettem a tölteléket: dió+cukor+néhány kanál tej+kevés mazsola.
A nagy négyzet alakúra nyújtott tésztát megpakoltam a töltelékkel, palacsinta módjára feltekertem, majd szeleteket vágva a tepsibe sütőpapírra tettem. Először egymástól távol voltak, majd később így összekeltek, ahogy a képen látszik. A tetejüket tojással kentem meg. Kb. 30 percig 50 fokon kelesztettem, majd 200 fokon fokon 20 perc alatt megsültek. Mikor már kezd pirulni (majdnem kész), akkor ki kell venni és 4-5 evőkanál tejjel meglocsolni felülről. Ezután még 5 percet sütni. Nagyon finom lesz az eredmény.
Címkék:
Karácsonyi ételek,
kelt tészták,
magyaros ételek,
Sütik
Medvehagymás napraforgós pogácsa
Mivel sok a medvehagyma ilyenkor, az ember már mindenbe teszi. ...így pogácsába is. És nem is rossz!:)
25 dkg lisztet
2,5 dkg libazsírt
1 teáskanál cukrot
1-2 teáskanál sót (ízlés szerint)
2,5 dkg élesztőt
110 ml tejet
1 tojást
összegyúrtam, amiből rugalmas kelőfélben lévő tésztát kaptam. Jó alaposan kinyújtottam, kézzel megkentem libazsírral, megszórtam napraforgóval, és apróra vágott medvehagymával, majd összehajtogattam. Újra kinyújtottam, újra hajtogattam és még megismételtem kb. 3-4x ezt a műveletet.
A tésztát végül kinyújtottam, berácsoztam, szaggattam, tojással lekentem, és szezámmal szórtam. Kb. 20 percig 50 fokos sütőben kelesztettem, majd 200 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütöttem.
Címkék:
Gyerek ételek,
kelt tészták,
magyaros ételek,
Sósak,
Sütik
2012. március 15., csütörtök
Csülökpörkölt azoknak, akik semmit nem sajnálnak maguktól

A csülökpörköltbe én szoktam venni néhány általában kicsontozott csülökszeletet, ezen kívül 1-2 sertéskörmöt (sertésláb néven fut a hentesnél), valamint kevés sertéscombot, hogy színhusi is legyen benne. Alapos tisztítást igényel, szőrtől, egyebektől nem árt megfosztani ezt a husit, mert előszeretettel hagyják rajta a húsfeldolgozók.
Sok hagymával készítem, de ez a pörkölt soha nem lesz olyan sűrű szaftú, mint a marha, vagy birka, aminek csak a szaftja simán elmenne főételnek kenyérrel mártogatva. ;-)
Tehát több fej hagymát apróra vágva megpirítok némi olajon, vagy zsíron, amire aztán jó fajta halasi pirospaprikát hintek. Ezután lehúzom a tűzről, ráhalmozom a húsokat, fűszerezem sóval, borssal, korianderrel, őrölt köménnyel, és némi Erika néném által sk készített csípős pirosarannyal. Felöntöm vízzel, hogy ellepje. Ha valamit, hát ezt órákig kell főzni, közben az ember akár megsüthet egy tortát is, ha nagyon unatkozik. A csülkös körmöt fedő alatt kb. 2,5 órahosszáig kell főzni, majd megnézni, hogy mennyire ragaszkodik a hús a csontjához. Ezután fedő nélkül lehet még fél órát főzőcskézni, hogy a leve kissé megfogyatkozzon és szafttá váljon.
Ápdét Norbitól tanultam, hogy a pörköltet magában kell enni savanyúval, köret nélkül, hogy ne "ártson", de ezt a pörit én kizárólag köményes főtt krumplival tudom elképzelni. A gyerekeknek a szafttal összetörve és főleg színhússal, felnőttek, bátrabbak az inas, bőrös részekkel is próbálkozhatnak. Tudom, tudom, ez valami felháborítóan randa és gusztustalan, és hát mit képzelek én, mert ez cefet mód hizlal, de a magyar szereti ezt, hozzátartozik a szalonna-kolbászon felnevelkedett nemzedék mindennapi eledeléhez, úgyhogy mi se vonjuk meg magunktól, csak tudjunk mértéket tartani. Ugye ahogy Horatius mondta: aurea mediocritas. Egy ilyen ebéd után lehetőleg hagyjuk ki a vacsorát... ha egyáltalán este éhesek leszünk és ne mártogassunk több szeletet kenyeret a szaftba, elég az a krumpli is. ;-)
Címkék:
Húsos ételek,
magyaros ételek
Tejfölös karfiolleves, ahogy diéta idején készítem

Ha épp fogyózol, vagy neked is úgy telik az életed, hogy "mindig" fogyózol, vagy esetleg kampányszerűen rákezdesz, akkor jól jön egy nagyobb fazék leves, amit esténként eszel, amikor már kaparod a falat az éhségtől. A leveske jól telít, isteni az íze, ha jól fűszerezed, és lefekvésig ki is tart a gyomrodban.
Most éppen karfiollevest készítettem, és nem tejszínnel, hanem tejföllel, mert abból kevesebbet is fel tudok használni, mint egy doboznyit, de ennek a levesnek számtalan változatát ettem már és szeretem is.
Hozzávalók:
1 pici fej karfiol
1 kicsi krumpli
1 fej vöröshagyma
2 ek tejföl
1 ek liszt
pirospaprika, só, bors, fokhagyma granulátum
kevés olaj
Kevés olajon egy fej apróra vágott hagymát megpirítunk, majd kevéske szögedi paprikával "pirosítjuk". Én még ilyenkor rádobálom a karfiolt és a krumplit és igyekszem összeforgatni a hagymával, de nem biztos, hogy sikerül, úgyhogy nyugodtan előtte is fel lehet engedni megfelelő mennyiségű vízzel. A vízbe aztán tegyünk fűszereket és hagyjuk magára cirka 25-30 percre a leveskénket.
Kóstolással ellenőrizhetjük, hogy a karfiol puha-e már. Ekkor szedjük ki a felét a karfiolnak és a krumplinak, majd botmixerrel mixeljük össze a fazékban lévő maradékot. Ezután 2 ek tejföl, 1 ek liszt és kevés hideg víz segítségével készítsünk habarást (vagyis ezeket alaposan keverjük ki), amivel aztán sűrítsük be levesünket. Ha ez megtörtént, mehetnek vissza a karfiolok meg a krumplik, rottyatnsuk össze az egészet, nézzük meg, hogy nem hiányzik-e még só, és ha nem, akkor zárjuk el a tüzet. Szedjük tányérba, és friss petrezselyemmel tálaljuk.
Címkék:
fogyókúrához,
Levesek,
magyaros ételek
Nyúlsült borókabogyóval, babérral, sütőedényben

Életem első nyúlsültjét készítettem, és jelentem: nem az utolsót! Persze sajnálom a nyuszit, de olyan a husija, amit a gyerekek is szívesen esznek, nagyon egészséges, és persze nekünk is ízlik. Állagra a csirkemellre hasonlít a legjobban, annyi külö
nbséggel, hogy ennek még hidegen is olyan az állaga, mint a hosszan pácolt, röviden grillezett pihe-puha pipicici!
Nos, fogtam a tenyésztő Jenő bá által részemre oly gondosan összevágott húsosabb nyuszirészeket, azaz combokat, gerincet, hasa aljáról került színhúst, és az alábbi pácban dekkoltattam vagy 3 napig:
A jól záródó műanyag edény aljára kevés olíva olajat tettem, ebbe pár kanál magos mustár, kevéske szójaszósz, annál több fokhagyma, borókabogyó, babérlevél és kevés só, frissen őrölt bors került. A borókabogyókat jó lett volna összetörni, de én csak összenyomtam egy lapos kés nyelével. Az egész pác nagyon kevés lett, úgyhogy egyesével kezdtem forgatni bele a húsokat, néha úgy tűnt, hogy nem lesz elég, de aztán csak sikerült rendesen bekenőcsözni őket. :) Úgyis egymás hegyén hátán feküdtek, egymást boldogították és ízesítették napokig, úgyhogy jutott mindenhova a pácból.
A sütés napján vékonyan bespricceltem olajjal a nagy üvegfedeles sütőedényemet és egymás mellé szorosan letettem a nyuszihusikat. Ezekre nyúmájjal töltött gombát pakoltam, és együtt sütöttem őket kb. 1,5 óráig 200 fokon.
Mondhatom, hogy isteni finom, a szokásostól eltérő ízvilágot szolgáltatott számunkra egy szép vasárnap délután.
A többiek krumplipürével ették, én meg inkább magában. ;-) Hiszen a nyúlhús önmagában beillik egy jó kis diétás étrendbe is.
Köszi Jenő bá, közi Zuzi manager, minden vágásból szeretnék egy ilyen nyulat! :)
Címkék:
fogyókúrához,
Húsos ételek,
magyaros ételek,
Sütőedényben sült
Nyúlmájjal töltött gombafejek
Imádom a gombát, így adta magát az ötlet...
Hozzávalók:
- 1 db nyúlmáj
- fél kifli
- 1-2 ek tejföl
- fél felvert tojás
- fűszer
- 8-10 gomba kalapja (kisebbek, nagyobbak)
A jókora - husik között pácolódott - nyúlmájat apróra kockáztam egy edény aljára, kb. fél felvert tojást öntöttem rá, és elmorzsoltam még fél vizezett és jól kinyomkodott kiflit. Fűszer gyanánt frissen őrölt borsot és sót tettem rá, tovább már nem fűszereztem, mer 2 napja állt a nyúlhússal egy pácban. (lásd a másik receptnél)

Az egész masszához adtam még kb. 1 evőkanál tejfölt, alaposan összekevertem és az előzőleg megtisztított gombafejekbe töltöttem. Kb. 1,5 órát sütöttem a nyúlhús tetején, de önállóan bőven elég lett volna neki 1 órahossza is, 200 fokon.

Nagyon fincsi lett, úgyhogy a jövőben másfajta májjal is fogok ilyet sütni. Ha nem pácoljuk előzőleg, akkor a masszába fokhagyma, esetleg majoranna és a tetejére borókabogyó is kívánkozik.
Címkék:
Húsos ételek,
magyaros ételek,
Sütőedényben sült
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)