a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2010. július 31., szombat

Mákoscsigák





Valahol láttam egy ilyen csigahalmazt, s elkészítettem saját receptből.

tészta:
60 dkg finom liszt
5 dkg élesztő
220 ml tej
2 tojás
10 dkg cukor
5 dkg margarin
csipet só (protokollból :))

töltelék:
20 dkg mák
10 dkg cukor
+ amennyi tejet felvesz.

sütés közben:
1 dl tej + 1 vaníliás cukor

A tésztát kenyérsütő gépben megdagasztattam, majd rögtön kivettem, kettőbe vágtam és az egyiket kinyújtottam. A dagasztás ideje alatt elkészítettem a máktölteléket: egy kis lábosba kimértem a mákot és a cukort, majd annyi pici tejet öntöttem hozzá, hogy massza legyen belőle.
A kinyújtott sütilapra elegyengettem a töltelék felét kanállal. Kissé nehéz, mert úgy tűnik, hogy kevés rá, de végül még sok is (sülés után). Ezután feltekerem, mint egy palacsintát és 4-5 centis vastag darabokat vágok belőle. A darabokat beállítom egy tepsibe egymástól 4-5 cm távolra. Utána ugyanezt megcsinálom a másik tésztával is.
A tepsit 50 fokos sütőbe tolom, vagy ha meleg van, akkor akár a konyha levegőjén megkelesztem kb. 35-40 perc alatt. Ez alatt teljesen összekelnek a csigák, összenőnek, mint a sziámi ikrek.
A sütőt 180 C fokra feltekerem és kb. 20 percig sütöm, majd egy pohárban összekeverek kb. 1 dl tejet vaníliás cukorral, és rákanalazom az akkor már barnuló csigák tetejére (főleg a héjára). Ügyelek rá, hogy főleg oldalra (tepsi széleinél) ne folyjon le, mert ott megpuhítja a tésztát.
Ezután még 15-20 percig sütöm a sütit.

Az eredmény látszik. :))

2010. július 30., péntek

Tejfölös gombaleves


Miután divatba jöttek a színes levesek, egész héten különböző krémleveseket készítettem, hol brokkolis-cukkinisat, hol karalábéból; így hét vége felé valami tartalmasabb, mégis büntetlen örömet akartam magamnak :), az üzletben pedig szerencsére semmi krémlevesnek való zöldséget nem találtam, hát gombát vettem.
A szokásostól eltérően most nem "fehérre", hanem "pirosra" készítettem a levest, és az összetevői is kissé másak.

40 dkg csiperke gomba
1 doboz szárított óriás tinorrú gomba
4 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 fej vöröshagyma
olíva olaj
só, bors, cayenne-i bors (kihagyható), szerecsendió, pirospaprika
+ csipetke
+ 2 tk liszt + 2 ek tejföl

Legelőször is megmostam a tinorrút több léből (nem kell megijedni a ronda barna mosólétől), és beáztattam gyorsan egy nagyobb edényben.

1 fej hagymát olajon üvegesre kell pirítani, majd egy kevés pirospaprikát rászórni és hamar felengedni meleg vízzel. Az apróra vágott zöldségeket, gombát, és a kissé megduzzadt szárított gombát (áztatólé nélkül! :)) beletenni, fűszerezni és a fehérrépa puhulásáig főzni.
Közben elkészíteni a csipetkét: 1 tojást annyi liszttel összegyúrni, amennyit felvesz, s ebből a csipetkéket a levesbe csípni, majd legalább 10 percig főzni. (ki is hagyható, helyettesíthető bolti csipetkével is).
Ezután kb 2 teáskanál liszt és 2 ek. tejföl + pici víz keverékével a levest behabarni, még pár percig forralni.

Közepesen laktató étel lesz belőle.

2010. július 26., hétfő

Diétás (light) baracklekvár


Vidéken járva gyönyörű szép Piroska sárgabarackot vettünk, s most először, cukormentes lekvárt is főztem belőle.

Mivel igen vékony volt a héja a gyümölcsnek, így nem kellett pepecselni a hámozásával, hanem mosás és felezés (magozás) után rögtön a főzőedénybe tettem, majd botmixerrel pépesítettem. Vettem korábban egy dzsemfix nevű lekvártartósító sűrítő izét, amellyel cukor hozzáadása nélkül készíthető lekvár. A kb. 1,5 kg összepépesített sárgabarackot enyhén meghintettem citromsavval, és a dzsemfix papírján írt édesítő mennyiséget (kb. 20 ml folyékony édesítő) tettem bele, de közben kóstolgattam, hogy nehogy túl édes legyen. Egyszer felforraltam az egészet, majd sterilizált üvegekbe töltöttem gyorsan, és 10 percre a fejükre állítottam őket.

Szép és finom lett.