a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2011. november 17., csütörtök

Sütőedényben sült sörös kacsacombok


A nagy sütőedényem alját bespricceltem olajjal, majd a gyalum segítségével krumplit karikáztam az aljára, amit aztán megsóztam, majd ráfektettem a korábban jó alaposan megsózott, borsozott kacsacombokat, dobáltam rá némi gombát, néhány fokhagymát és öntöttem rá kb. fél deci sört. Fedővel lefedve sütöttem kb.2 óráig, majd utána még fél óráig fedő nélkül pirongattam.

Vörös káposztával kínáltam.

A végeredményről sajnos nincs fénykép, mert gyorsan elfogyott. :)

Töltött káposzta-féleség nagy sütőedényben sütve - avagy lusta asszony káposztája


Eleink is kemencében nagy edényben sütötték a töltött káposztát, úgyhogy most ezt is kipróbáltam a nagy Aldis sütőedényemben
és amint fent látszik, egész jól néz ki az eredmény.


Felénk a töltött káposztát nem savanyú káposztából készítik, azaz édes káposztába burkolják a gombócokat, viszont a sorok között savanyú káposzta csíkok vannak. Ehhez viszont el kell kezdeni a káposztát abálni, hogy tölthető legyen, de most erre nem volt idő. Így mindent nyersen tettem az edénybe és nagyon jó lett!

Az édes fejes káposztából apró kockákat vágtam, és az előzőleg olajjal bespriccelt edény aljára terítettem egy részét. Erre savanyú káposztát tettem, majd az egészet megsóztam. Tettem rá néhány babérlevelet, köményt és borsot is, majd néhány szelet sonkát és kolbászt.

Összegyúrtam a húst. 0,5 kg darált húst, 5 ml sót (egy mércés kanál), borsot, köményt, 5 gerezd összetört (átnyomott) fokhagymát, 1 ek pirospaprikát, 1 tojást és 5 dkg rizst kevertem össze. Ebből gombócokat formáltam és a káposzta t
etejére ültek. A husi ízvilága a kolbászéra emlékeztet, mert felénk kolbászhúsból szokás ezt az ételt készíteni. Nem szabad több rizst sem tenni bele, mert kemény és íztelen lesz.


A gombócokat befedtem savanyú és édes káposztával, s a végén egész levelekkel is.



Az egészre annyi vizet öntöttem, hogy félig ellepje, majd a nagy üvegfedővel jól lezártam.

180-200 fokon sütöttem 1 óra 20 percig.

Dobostorta helyett




Gyerekkoromban kedvem lett volna leszedni a dobostorta összes dobját, de ehhez senki nem járult hozzá. Most ugyanezt láttam a hétvégén a kisebbik lányomon, így kitaláltam, hogy miért ne lehetne csak dobokat készíteni?

Sütöttem egy 3 tojásos piskótát, amit nagyon laposan szétöntöttem-egyengettem egy nagy tepsiben sütőpapíron. Felkockáztam, majd rákanalaztam a kockákra az előzőleg 15 dkg cukorból készült folyékony égetett cukrot. Némelyiket pró
báltam mintázni (kockázás), de nem túl szép lett egy se. :)) Viszont annál finomabb.

Egyikre mandulát is szórtam, a többi megkötött, mire oda jutottam volna.

Sokkal szebb lett volna, ha annyit öntök rá, hogy lefolyjon róla, de nem akartam, hogy alul túl sok összegyűljön, nehogy ne tudja elrágni a picim. :)

2011. november 13., vasárnap

Rakott csirkemell kacsasütő edényben

Vettem az Aldiban egy frnkó kacsasütőt, legalábbis én így hívom. Egy nagy magas ovális teflonbevonatos edény, alján alumínium hőtárolós talppal, üveg fedővel. Az edény már a minap sütött kacsacombommal is ötösre vizsgázott, kipróbáltam hát benne a pipicicit is.

Hozzávalók:
kb. 80 dkg csirkemell
kb. 6-8 krumpli
200 ml főzőtejszín
fél doboz tejföl
bármilyen pác a húshoz (én szójaszószt, fokhagymát, sót, borsot, olíva olajat használtam)
só, bors, fokhagyma granulátum (esetleg vegeta a só helyett, ha valaki szereti)

Van egy tekerős sajtreszelőm, amihez van egy gyaluló foglalat is. Eddig csak uborkát karikáztam vele, de most rájöttem, hogy a krumplit is ripsz ropsz le lehet vele vékonyra szelni, nem kell bajlódni a vágással.

A nyers, jól megmosott krumplit lekarikáztam a gyalumon szép vékonyra. összeforgattam sóval, fokhagyma granulátummal és ez került az alul olajjal bespriccelt sütőedénybe. Eleve az edénybe gyalultam, majd ott kézzel kicsit megkevertem sóval.

Erre rátettem az előzőleg vékonyra vágott és bepácolt csibemelleket. (csak fél órát pácolódtak) Mikor szépen elrendeztem őket, akkor egy pici (200 ml) tejszínt elkevertem fél doboz tejföllel, némi sóval, borssal és fokhagyma granulátummal és ezzel nyakon öntöttem az egész kreálmányt.

1 óra alatt teljesen megsült a sütőedényben (fedő alatt) és még pirongatni se kellet. Zsiradék csak az olajspriccelésből és főzőtejszínből származott és krumplit is csak keveset készítettem hozzá, tehát akár beillik egy light menünek is.

2011. november 10., csütörtök

Panna-manna, avagy aszalt finomság magvakkal


Kézműves vásárokon lehet kapni különféle aszalványokból készített desszerteket. Ilyet ettem volna, de lehetőleg nem aranyáron és olyan összetevőkből, amelyeket ismerek is.

Vettem hát egy aszalt gyümölcsöket árusító üzletben:
10 dkg aszalt sárgabarackot

5 dkg aszalt mangót

10 dkg diákcsemegét
+ volt itthon mazsola és aszalt szilva és némi mandulaforgács

Van egy olyan gépem, ami azon túl, hogy habot ver, turmixol, chopperje is van, amit főleg zöldség és egyéb aprítására találtak ki.





Betettem először az olajos magvakat (mandula, mogyoró, meg ami a diákcsemegében volt) és nagyon rövid ideig chopperoltam, úgy, hogy ne őrölje meg a magokat, csak vágja őket durvára.
Kiöntöttem.

Betettem aztán a barackot (meg néhányat
a képembe is) és némi mazsolát, valamint pár szem mangót. Elkezdtem chopperolni. Mikor már apróra őrölte, akkor tettem még bele némi aszalt szilvát, azzal újra chopperoltam, amitől az egész sokkal ragacsosabb lett.



Ekkor beleönöttem ebbe a korábban durvára vágott olajos magvakat, kettőt chopperoltattam vele, hogy összekeverje helyettem.

Elkezdtem formázni. Készítettem piramis formát és hasábot is. A piramist vágott mandulába nyomtam, a hasábot napraforgóba és tört mogyoróba. Így bevonatuk is lett.

Kitettem az erkélyre hűlni, kb. 1 óra múlva már ehető is.

Ezek a desszertek egyelőre egy színűek és egyszerű formájúak, de ha két fajtát csinálunk, akkor már kinyújtva a masszát, egymásra is lehet őket helyezni, majd vágni belőle. Minden az összetevőktől függ.