a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2010. április 12., hétfő

Piskótatekercs


Mindig azt hittem, hogy a piskótatekercset nehéz elkészíteni, de valójában elsőre sikerült és nagyon gyorsan meg volt. Most kissé másképp készítettem a piskótát, mint máskor (próba szerencse alapon :))szoktam, és ez a módszer is bevált.

Sütőt 200 C fokra bekapcsoltam.

4 tojást szétválasztottam
4 tojásfehérjét felvertem 1 evőkanál vízzel kemény habbá
4 tojássárgáját felvertem 4 evőkanál cukorral fehéredésig
ezután ezt a masszát rácsurgattam a tojásfehérje habra
majd kanállal óvatosan összeforgattam
ezután 4 evőkanál lisztet rászitáltam az egészre és közben ismét kanállal óvatosan összeforgattam.

Sütőpapírral kibéleltem egy közepes tepsit és beleöntöttem a masszát. Kissé egyengetni kellett. Gyorsan betoltam a sütőbe és kb. 20 percig sütöttem. Villapróbával győződtem meg róla, hogy átsült.

Azonnal egy tiszta konyharuhára borítottam, majd gyorsan lehúztam róla a sütőpapírt. Ekkor még melegen feltekertem a konyharuhával, hogy megszokja jövőbeni formáját. :) Pár perc múlva meg is töltöttem gyorsan baracklekvárral, és feltekertem ismét. Kissé összenyomkodtam és ferdén felvágtam szeletekre.

Fincsi lett és könnyed, pihe-puha a tésztája.

Legközelebb 6 tojásból és nagy tepsiben fogok ilyet készíteni, egyrészt, mert kicsik lettek a tekercsek, másrészt, mert szinte rögtön el is fogytak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése