a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2011. július 8., péntek

Ezogelin Corbasi - avagy török lencseleves


Sógorjelöltem törökmániás, és ő említette korábban a török lencselevest, amibe menta kerül. Kerek szemekkel néztem, majd kerestem egy receptet és elkészítettem. (nem most,hanem korábban, csak most találtam meg hozzá a fotót :))

A végeredmény egy igen üdítő, és minden ízében új kreálmány.

Egy fej vöröshagymát megpirítottam olajon, rádobtam egy evőkanál lisztet, ahogy megpirult, felöntöttem kevés vízzel, beletettem 1 csésze vöröslencsét, fél csésze nyers rizst, 2 ek paradicsompürét, jó sok friss mentát (apróra vágva), egy csipet szárított bazsalikomot, némi cayenne borsot, sót, valamint egy bio zöldségleves kockát és elkezdtem főzni.

Amikor a lencse megfőtt (én nem áztattam be előre, de így is hamar megfő), akkor még átturmixoltam, mert úgy jobban tetszett a végeredmény.

A recept bulgurt is írt, de én kihagytam, mert az nem volt hozzá nekem. :) Igaz, kuszkuszom lett volna, de az ugye mondhatni tészta, míg a bulgur búzatöret, úgyhogy a végeredmény úgyis más lett volna, így jobbnak láttam elsumákolni. :)

Mondanám törökül, hogy jó étvágyat, de nem vagyok Petyi, hogy tudjak törökül; meg majd úgyis biztos azzal jön, hogy ő a Mercimek Corbasira gondolt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése