a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2012. március 15., csütörtök

Csülökpörkölt azoknak, akik semmit nem sajnálnak maguktól




Magyarok vagyunk, így ilyen ökörségeket eszünk, mint disznóláb, meg marhagyomor, ráadásul nagyon finomra el tudjuk készíteni, kizárólag annyi a bökkenő ezekkel, hogy marhára növesztik a nőszemély hátsófertályát, úgyhogy ritkán kell enni, de akkor megadni a módját! :)

A csülökpörköltbe én szoktam venni néhány általában kicsontozott csülökszeletet, ezen kívül 1-2 sertéskörmöt (sertésláb néven fut a hentesnél), valamint kevés sertéscombot, hogy színhusi is legyen benne. Alapos tisztítást igényel, szőrtől, egyebektől nem árt megfosztani ezt a husit, mert előszeretettel hagyják rajta a húsfeldolgozók.

Sok hagymával készítem, de ez a pörkölt soha nem lesz olyan sűrű szaftú, mint a marha, vagy birka, aminek csak a szaftja simán elmenne főételnek kenyérrel mártogatva. ;-)

Tehát több fej hagymát apróra vágva megpirítok némi olajon, vagy zsíron, amire aztán jó fajta halasi pirospaprikát hintek. Ezután lehúzom a tűzről, ráhalmozom a húsokat, fűszerezem sóval, borssal, korianderrel, őrölt köménnyel, és némi Erika néném által sk készített csípős pirosarannyal. Felöntöm vízzel, hogy ellepje. Ha valamit, hát ezt órákig kell főzni, közben az ember akár megsüthet egy tortát is, ha nagyon unatkozik. A csülkös körmöt fedő alatt kb. 2,5 órahosszáig kell főzni, majd megnézni, hogy mennyire ragaszkodik a hús a csontjához. Ezután fedő nélkül lehet még fél órát főzőcskézni, hogy a leve kissé megfogyatkozzon és szafttá váljon.

Ápdét Norbitól tanultam, hogy a pörköltet magában kell enni savanyúval, köret nélkül, hogy ne "ártson", de ezt a pörit én kizárólag köményes főtt krumplival tudom elképzelni. A gyerekeknek a szafttal összetörve és főleg színhússal, felnőttek, bátrabbak az inas, bőrös részekkel is próbálkozhatnak. Tudom, tudom, ez valami felháborítóan randa és gusztustalan, és hát mit képzelek én, mert ez cefet mód hizlal, de a magyar szereti ezt, hozzátartozik a szalonna-kolbászon felnevelkedett nemzedék mindennapi eledeléhez, úgyhogy mi se vonjuk meg magunktól, csak tudjunk mértéket tartani. Ugye ahogy Horatius mondta: aurea mediocritas. Egy ilyen ebéd után lehetőleg hagyjuk ki a vacsorát... ha egyáltalán este éhesek leszünk és ne mártogassunk több szeletet kenyeret a szaftba, elég az a krumpli is. ;-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése