a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2012. március 15., csütörtök

Tejfölös karfiolleves, ahogy diéta idején készítem


Ha épp fogyózol, vagy neked is úgy telik az életed, hogy "mindig" fogyózol, vagy esetleg kampányszerűen rákezdesz, akkor jól jön egy nagyobb fazék leves, amit esténként eszel, amikor már kaparod a falat az éhségtől. A leveske jól telít, isteni az íze, ha jól fűszerezed, és lefekvésig ki is tart a gyomrodban.

Most éppen karfiollevest készítettem, és nem tejszínnel, hanem tejföllel, mert abból kevesebbet is fel tudok használni, mint egy doboznyit, de ennek a levesnek számtalan változatát ettem már és szeretem is.

Hozzávalók:
1 pici fej karfiol
1 kicsi krumpli
1 fej vöröshagyma
2 ek tejföl
1 ek liszt
pirospaprika, só, bors, fokhagyma granulátum
kevés olaj

Kevés olajon egy fej apróra vágott hagymát megpirítunk, majd kevéske szögedi paprikával "pirosítjuk". Én még ilyenkor rádobálom a karfiolt és a krumplit és igyekszem összeforgatni a hagymával, de nem biztos, hogy sikerül, úgyhogy nyugodtan előtte is fel lehet engedni megfelelő mennyiségű vízzel. A vízbe aztán tegyünk fűszereket és hagyjuk magára cirka 25-30 percre a leveskénket.

Kóstolással ellenőrizhetjük, hogy a karfiol puha-e már. Ekkor szedjük ki a felét a karfiolnak és a krumplinak, majd botmixerrel mixeljük össze a fazékban lévő maradékot. Ezután 2 ek tejföl, 1 ek liszt és kevés hideg víz segítségével készítsünk habarást (vagyis ezeket alaposan keverjük ki), amivel aztán sűrítsük be levesünket. Ha ez megtörtént, mehetnek vissza a karfiolok meg a krumplik, rottyatnsuk össze az egészet, nézzük meg, hogy nem hiányzik-e még só, és ha nem, akkor zárjuk el a tüzet. Szedjük tányérba, és friss petrezselyemmel tálaljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése