a gasztronómia szerelmesétől a gasztronómiával kacérkodóknak
szerző minden jogot fenntart magának

2012. március 17., szombat

Zhu-zhu pets torta



Az első díszített tortát tegnap készítettem, amikor sikerült kitapasztalnom, hogy a tortabevonó hogyan viselkedik.

A tortabevonó ún. Unidec massza, amelyet a cukrászok is használnak a tortáik bevonására. (internetről lehet rendelni) Alapvetően fehérben árulják, ehhez Wilton ételfestéket lehet használni, hogy megfelelő színeket kapjunk. A hagyományos vizes alapú festékekkel nem viselkedik jól a massza. Ezt a színes bevonatot egyébként Ágitól kaptam, aki a héten több tortát is legyártott és maradt neki ez a két érdekes púderes szín. Szerinte színezve már nem áll el a bevonó, amiben én nem vagyok biztos, de mindenesetre örültem, hogy kaptam :). Először hűtőbe tettem, de nagyon kemény volt, mikor kivettem, úgyhogy meg kell várni ilyenkor , hogy szoba hőmérsékletű legyen.

A tortát egyébként gyakorlásképpen készítettem, megyünk ma Dollika névnapi bulijába, ahol hagyományosan az én gyerekeim szüli- és névnapját is megköszöntik. Úgyhogy felbuzdulva ezen, készült egy gyümitorta és egy gyerektorta is, hogy mindenki örüljön.

Hozzávalók a tortalaphoz:
3,0 dkg kakaópor
120 ml étolaj
20 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
2 db tojás
2 dl tej
20 dkg liszt
fél cs sütőpor (7 gramm)

A lisztet, sütőport, kakaóport egy külön tálban alaposan elkevertem.

A tojást, az olajat, a cukrot, vaníliás cukrot habverővel jól lekevertem, majd beletettem a tejet, és homogén folyadékká vertem. Ezután óvatosan beleadagolva a száraz összetevőket, igyekeztem a robotgéppel habos masszát keverni a belőle.

Ezután sütőpapírral bélelt formába öntöttem (kb. 20-22 centis), és 180 fokon nagyjából 40 perc alatt készre sütöttem. Ha nem béleltem volna sütőpapírral, akkor sokkal szebb lett volna a forma, csak most nem volt kedvem kikenni a formát.

A kész lapot kihűtöttem és két szeletbe vágtam.

Hozzávalók a töltelékhez (párizsikrém):

10 deka tejcsoki
50 ml (fél deci) habtejszín
kevés eperlekvár

A csokit a habtejszínnel villanytűzhely 3-as (tehát pici) fokozatán óvatosan egybeolvasztottam, homogénné kevertem, majd a hűtőbe téve dermesztettem kb. fél órát.

A csoki két szintjét ezzel a párizsikrémmel töltöttem meg, majd kívülről az egészet eperlekvárral vontam be.

Díszítés:
Az Unidecet keményítős lapon a lehető legvékonyabbra nyújtottam, de akkorára, hogy bőven leérjen a torta széléig. Rásimogattam a tortára, majd alul körbevágtam. Ugyanide alulra zsinórt formáztam és masnit kötöttem. Felülre pedig csomagoló szalagot mímelve, két rágcsálót ültettem. Az oldalára két méretű virágokat szaggattam. A díszítéseket icipici eperlekvárral pontoztam alulról, hogy jól rátapadjon a tortára.

Ma vágjuk fel, kíváncsi leszek a gyerekek tekintetére, mikor meglátják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése